„Egész életünk nem más, mint egyetlen zarándoklat, hogy visszaszerezzük a bennünk elveszett gyermeket” (Kurtág György). Az az elfogulatlan érdeklődés, teljes nyitottság és lángoló szeretet, ami a zenetörténeti múlt egy-egy alkotója iránt él a komponistában arra utal, hogy sikerült megtalálnia magában ezt a gyermeket. Ebből adódóan a kortárs zeneszerzők közül talán az ő viszonya a leginkább problémamentes a zenetörténeti hagyományhoz. Fölényesen, enciklopédikus teljességgel ismeri a zeneirodalmat. A kamarazenei repertoárt évtizedeken keresztül tanította. Mégsem kell félnie, hogy csupán utánzóvá válik: kompozícióinak számos pillanata a zenetörténeti múlt számára legkedvesebb pillanatait visszhangozza, de félreismerhetetlenül egyéni és közvetlen módon. Hasonló a viszonya a magyar és a román népzenéhez is. Zenei gondolkodását meghatározzák a népzenei tapasztalatok (egyes tételei számtalan változatban léteznek, mint a népdalok). Kurtág azonban nem akarja tudatosan folytatni Bartók és Kodály magyar hangját, miközben nem is menekül e hatástól. Így őrizheti zenéje a mai napig -- minden ideológiától mentesen -- a magyar és közép-európai folklór lenyomatát.

Rendező: Müpa, Budapesti Music Center