Nem csak esténként érdemes felkeresnie a Müpát annak, aki izgalmas és élő zenei élményekre vágyik. Délutánonként a legkülönfélébb műfajokkal lehet találkozni az Előcsarnok környékén: kedden a könnyűzene, a dzsessz és a népzene, szerdán és szombaton a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a Müpába betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneakadémia és más zenei oktatási intézmények hallgatói, növendékei mutatkoznak be hétről hétre, hog...y tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek.
A koncerten az 1970-es évek magyar csembalóműveit elemző kutatómunka eredményei alapján a repertoár sarokpontjainak tekinthető darabok hangoznak el: Ligeti György, Arányi-Aschner György és Sáry László csembalódarabjai. A programban a hetvenes évek egyes kompozíciói egy kortárs csembalószvit köré fonódnak. Ez Zámbó Jonatán öttételes csembalóműve, amelyet 2023 tavaszán az UNKP 2022/2023-as ösztöndíjpályázatának támogatásával komponált.
FELHANGOLVA!
A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.
Rendező: Müpa
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.