Rameau
d-moll szvit
Mozart
a-moll szonáta, K. 310
Brahms
Variációk egy Händel témára, op. 24
Brahms
Három intermezzo, op. 117
Grigorij Szokolov már ötéves korában felhívta magára az orosz zenei élet figyelmét rendkívüli tehetségével. Leningrádban született, speciális zeneiskolába járt, majd 1960-ban a Leningrádi Konzervatórium tanulója lett. 12 éves korában lépett először nyilvánosság elé, 1966-ban, 16 évesen az Emil Gilelsz vezette zsűri egyhangú döntésével megnyerte a 3. Nemzetközi Csajkovszkij Zongoraversenyt. Sikerét koncertkörutak követték a Moszkvai Filharmonikus Zenekarral Olaszországban, Portugáliában és Németországban, majd Európán kívül Észak-Amerikában és a Közel-Keleten. Szokolov játszott a bécsi Musikvereinben, a berlini Filharmóniában, az amszterdami Concertgebouw-ban, a New York-i Carnegie Hallban, Londonban, Salzburgban, Tokióban, Párizsban, Rómában, Madridban. Olyan zenekarok voltak a partnerei, mint a New York-i Filharmonikus Zenekar, a lipcsei Gewandhaus Zenekara, a Drezdai Filharmonikus Zenekar, a Müncheni Filharmonikus Zenekar, a Bambergi Szimfonikusok, a Varsói Filharmonikusok, a Zürichi Tonhalle Zenekara, a Helsinki Rádiózenekar, a Milánói Scala Filharmonikus Zenekara; együtt dolgozott a világ vezető karmestereinek nagy részével. Ma Grigorij Szokolov egyike Oroszország legünnepeltebb művészeinek. Széles repertoárja (Bachtól Schönbergig), a zene értelmezésének komolysága és eredetisége, előadásmódjának pontossága megragadja a közönséget és a kritikát, bárhol is játszik.
Rendező: Jakobi Koncert Kft.
Rendező:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.