10329_concerto_budapest_130508_01.jpg
komolyzene, opera, színház
Concerto Budapest
2013. május 8. szerda
17:30 - 20:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szofija Gubajdulina

Impromptu

Schnittke

IV. hegedűverseny

Sosztakovics

XI. (g-moll, „Az 1905-ös év”) szimfónia, op. 103

„Engem főképpen a hangzás, s annak végtelen sok tulajdonsága bűvöl el” - nyilatkozta Szofija Gubajdulina 2005-ben, amikor hazánkban járt. Az 1996-97-ben keletkezett Impromptu Schubert emléke előtti tisztelgés; tulajdonképpen kettősverseny fuvolára, hegedűre és vonósokra. Alfred Schnittke 1979-től fokozatosan fordult a transzcendens világ felé, majd 1982-ben felvette a római katolikus hitet. A IV. hegedűversenyben erőteljesen érzékelhető a transzcendencia. Ajánlása Gidon Kremernek szól, elismerésül a hegedűművész Schnittke-előadásaiért. A darabban három lassú tétel szerepel - az elmélyült szemlélődés itt jóval nagyobb hangsúlyt kap, mint a virtuozitás.
Sosztakovics „Az 1905-ös év” alcímet viselő szimfóniáját 1957-ben mutatták be Moszkvában. „A háború sok új bánatot hozott, és sok új pusztítást.…Szívesen írnék minden áldozat emlékére egy művet, ám ez lehetetlen, ezért ajánlom zenémet valamennyiüknek” - írta a szerző. A mű az 1905-ös forradalom eseményeire utal, de egyes elemzők az 1956-os magyarországi forradalommal is kapcsolatba hozzák.

Rendező: Concerto Budapest

Közreműködik Gidon Kremer - hegedű
Vezényel Keller András
  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Iratkozzon fel a Müpa hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról! Feliratkozom