Báj, művészi temperamentum, erőteljes muzikalitás és technikai bravúr. Mindez együtt Geyer Stefi, a csodagyerek hegedűs. Játékával már tizenévesen elbűvölte Európát, Amerikát, na és Bartók Bélát), aki I. hegedűversenyében (1907) megfestette zenei portréját. „Megvan már az idealizált Geyer Stefi zenei képe – ez mennyországi, bensőséges, megvan a szilaj G. St.-é is – ez humoros, elmés, mulattató. Most meg kellene szerkeszteni a közömbös, hűvös, néma G. St. képét. De ez csúnya muzsika lenne.” A kéttételes darabot Bartók állítólag éppen aznap fejezte be, amelyen a lány megírta a neki szóló szakítólevelet.
Stravinsky Hegedűversenye komponista és előadó közös munkájának eredményeként született. A Stravinsky által felvázolt témaötletet Samuel Dushkin először játszhatatlannak ítélte, majd hosszas töprengés után mégis talált megoldást. Ettől fogva ő segítette a komponistát a hegedű technikai nehézségeinek és lehetőségeinek útvesztőiben, s a darab gyorsan el is készült. Stravinsky nem hagyományos felépítésű versenyművet alkotott, hanem olyan négyrészes ciklust, amelyben két mozgalmasabb-virtuózabb tétel (Toccata, illetve Capriccio) fog közre két nyugodtabbat és dallamosabbat (Aria I és II).
Ha Auer Lipót, kora legnépszerűbb hegedűművészeinek egyike is segédkezhetett volna a zeneirodalom egyik legnépszerűbb és legnehezebb hegedűversenyeként számon tartott műnek, Csajkovszkij Hegedűversenyének létrehozásánál, bizonyára nem utasította volna el – „játszhatatlannak” ítélve – a szerző annak bemutatására szóló felkérését. Szerencsére az utókor nem Auer véleményét igazolta: a hegedűverseny töretlen népszerűsége máig tart.

Rendező: Zuglói Filharmónia