Magyarországon ma két olyan orgona van, amelynek az egész világ a csodájára járhat. Az egyik 1778 éves, a másik 2006 áprilisára született meg. Az egyik valamivel nagyobb, mint fél méter, s valaha ötvenkét sípja volt; a másik hatalmas testében majd hétezer síp sorakozik - a 11 méterestől a 4 milliméteresig. Az egyik: az aquincumi víziorgona, a világon a legteljesebb állapotban fennmaradt antik orgona. A másik: a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája, amely hatvan szakember bevonásával, két és fél év alatt épült világszínvonalú hangszerré. Itt a nagyszerű alkalom, hogy e csodálatos instrumentum segítségével zenés utazást tegyünk az orgonairodalom birodalmában.
Első állomásunk Spanyolország, ahol a zaragozai zeneszerző és orgonaművész, Aguilera de Heredia (1561-1627) Ensaladája (azaz ismert korabeli dallamokból összeállított műve) hangzik el. A nála bő húsz évvel később született Girolamo Frescobaldi Itáliába kalauzol bennünket; Dietrich Buxtehude d-moll toccatájával pedig kóstolót kapunk annak a német zeneszerzőnek az életművéből, akihez a fiatal Bach gyalog zarándokolt el Lübeckbe, hogy orgonajátékát hallhassa. Jean-François Dandrieu (1681-1738) karácsonyi kompozíciójával a francia barokk elegáns világába lépünk be pár perc erejéig, majd az első rész csúcspontjaként Johann Sebastian Bach C-dúr prelúdium és fúgája következik.
A szünet után a romantika és a 20. század orgonairodalmából három magyar és egy francia komponista művei hangzanak el. Liszt Ferenc - a Bach nevét alkotó betűk zenei hangokká fordított témájára írt prelúdium és fúgáját Charles-Marie Widor (1844-1937) francia zeneszerző, orgonaművész III. orgonaszimfóniájának népszerű Finalja követi. A zenéi kirándulást a magyar származású, francia iskolázottságú orgonista-zeneszerző, Antalffy-Zsíros Dezső műve zárja. Jó utat!

Rendező: