Az 1900-ben alapított Philadelphia Zenekar a világ egyik vezető szimfonikus együttese. Fejlődésében kulcsszerepet játszott Ormándy Jenő, aki párját ritkítóan hosszú ideig, 1936-tól 1980-ig állt az élén. A magyar dirigensen kívül a művészi munkát száznyolc esztendő alatt mindössze hat zeneigazgató irányította: Fritz Scheel, Carl Pohlig, Leopold Stokowski, Riccardo Muti, Wolfgang Sawallisch és Christoph Eschenbach. A nagy múltú, tradícióit gondosan ápoló zenekar nevéhez a zeneirodalom számos... jelentős alkotásának amerikai bemutatója fűződik, köztük olyan műveké, mint Mahler Ezrek szimfóniája, Schönberg Gurre-dalai, és Stravinsky Tavaszi áldozata.
Christoph Eschenbach az Orchestre de Paris zeneigazgatója, emellett a Londoni és a Los Angeles-i Filharmonikusok vendégkarmestere, s számos másik zenekart is vezényel világszerte. 1972-ben indult karmesteri pályája előtt zongoraművészként lett világhírű. Széll György pártfogásának köszönhetően egy általa vezényelt koncerten mutatkozott be az Egyesült Államokban 1969-ben, és lett így az első német zongorista, aki a második világháború után karriert futott be Amerikában.
Az Athénben született Leonidasz Kavakosz a legnagyobb zenekarokkal és karmesterekkel dolgozik rendszeresen. Sir Roger Norringtontól 2007-ben ő vette át a Camerata Salzburg művészeti vezetői tisztét, de korábban is az együttes első vendégművésze volt, és lemezeket is készítettek együtt. Sibelius Vecsey Ferencnek ajánlott Hegedűversenyének megszólaltatása azért is ígérkezik izgalmasnak, mert Kavakosz éppen ennek a műnek az eredeti és végleges változatából készített világelső felvételével nyerte el 1991-ben a brit Gramophone szaklap díját.
Az előadáshoz kapcsolódó Műhelybeszélgetésen, február 4-én 17.30 órai kezdettel a Művészetek Palotája klubszerűen berendezett Lépcsőtermében különféle művészeti ágak jeles képviselői és más meghívott vendégek beszélgetnek a műsorról a sorozat állandó házigazdája, Fenyő Gábor vezetésével. A Műhelybeszélgetések nyilvánosak, a belépés díjtalan.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.