Úti élmények, mondhatnánk a koncert programját sommázva, ez a valóban sommás kifejezés azonban Edward William Elgar Csellóversenyére csak áttételesen érthető. A 19-20. század fordulójának nagy angol útkeresője a késő romantikára támaszkodó, sajátos stílust alakított ki, és döntően hatott az angol zene fejlődésére.
Richard Wagner nyitánya, akárcsak az opera, amely előtt dalszínházakban felcsendül, valódi úti élményből született. Szerzője 1839 nyarán viszontagságos hajóúton tért vissza Rigáb...ól Londonba. A hajósoktól hallotta a bolygó hollandiról szóló legendát, amely a viharos tengeren megelevenedett a képzeletében.
Felix Mendelssohn huszonkét éves korában Itáliában tett tanulmányutat, és ott szerzett benyomásait két évvel később IV. szimfóniájában örökítette meg. Harmonikus életérzést sugároz az első tétel öröme, a második líraisága, a scherzo kissé németes honvágya és az utolsó tétel vad délolasz saltarellója.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.