A Művészetek Palotájában már a hivatalos megnyitást megelőző időszakban, 2005 januárja és márciusa között, az úgynevezett próbaüzem alatt is szinte naponta léptek fel magyar szimfonikus zenekarok, amelyek így mintegy összképet adtak az ország zenekari életéről. Ennek a „spontán” kialakult összefoglaló áttekintésnek a kedvező tapasztalatai nyomán született meg az eseménysor megismétlésének a gondolata, immár tervszerű tudatossággal, egyszersmind a hagyományteremtés szándékával.
Így jö...tt létre 2006-ban a Symphonia Hungarorum - Magyar Szimfonikus Körkép hangversenysorozat, amelynek koncertjein 2007-ben tizenöt magyar szimfonikus együttes képviselteti magát. A részt vevő zenekarok - amint az tavaly is volt - műsorukat szabadon szerkeszthették meg, az egyetlen kérés az volt hozzájuk, hogy minden hangversenyen legalább egy 20. vagy 21. századi magyar zenemű is hangozzék el.
A zeneirodalom azon művei, amelyeket többen komponáltak, általában azzal a céllal születtek, hogy a szerzők nagy elődjük, mesterük előtt tisztelegjenek. Kodály Zoltánt nyolcvanadik születésnapján tanítványai húszperces variációsorozattal köszöntötték. Az öt szakaszból álló kompozíció, amelynek témáját Kodály I. vonósnégyese szolgáltatta, 1962-ben hangzott el először. A bevezető és a finálé Doráti Antal, az első variáció Serly Tibor, a második Pártos Ödön, a harmadik Frid Géza, a negyedik pedig Veress Sándor nevéhez fűződik.
A Carmina Burana („Beureni dalok”) címe a Bajor-Alpok lábánál fekvő kis falura utal, amelynek bencés apátságában Johann Andreas Schmeller német tudós 1847-ben megtalálta a 13. századból származó kéziratot. A „carpe diem” szellemében fogant mintegy ezer, többségében latin nyelvű világi költemény és dal közül Carl Orff huszonnégy tételt választott ki megzenésítésre. Rendkívül népszerűvé lett művét eredetileg színpadra szánta, koreográfiával és látványelemekkel képzelte el, ma azonban legtöbbször kantátaként hangzik el.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.