Mozart
D-dúr („Haffner”) szimfónia, K. 385
Kocsár Miklós
Concerto lirico brácsára és zenekarra
Haydn
C-dúr („A medve”) szimfónia, Hob. I:82
Prokofjev
Klasszikus szimfónia, op. 25
A Művészetek Palotája próbaüzeme alatt, 2005 januárja és márciusa között a Nemzeti Hangversenyteremben szinte naponta léptek fel magyar szimfonikus zenekarok, vidékiek és budapestiek egyaránt, ragyogó képet adva az ország zenekari életéről. Ennek a mintegy spontán kialakult összefoglaló áttekintésnek a tapasztalata nyomán született meg az eseménysor megismétlésének a gondolata, de immár tervszerű tudatossággal, egyszersmind a hagyományteremtés szándékával. Így jött létre a Magyar Szimfonikus Körkép hangversenysorozat. A részt vevő zenekarok szabadon szerkeszthették meg műsorukat, az egyetlen kérés az volt, hogy minden koncerten hangozzék el egy 20. vagy 21. századi magyar zenemű is.
A Debreceni Filharmonikus Zenekar 1923-ban, alakult, és Ábrányi Emil vezetésével hamarosan az ország jelentős zenekarává fejlődött. Hivatásos együttesként Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar néven 1952 óta működik, jelenlegi nevét 1991 óta viseli. Szimfonikus hangversenyek mellett a zenekar a debreceni Csokonai Színház operaelőadásainak is állandó közreműködője, számos táncjáték és oratórium megszólaltatásából vette ki részét, s nevéhez kortárs magyar és külföldi szerzők műveinek ősbemutatója is fűződik. Az elmúlt évtizedekben a magyar karmesterek teljes élgárdája mellett több neves külföldi dirigens, köztük Carlo Zecchi, Lamberto Gardelli és Kobayashi Ken-Ichiro is vezényelte a Debreceni Filharmonikusokat. Vezető karmesterük jelenleg Kollár Imre, zeneigazgatójuk Kocsár Balázs.
A hangverseny dirigensének édesapja, az 1933-ban Debrecenben született Kocsár Miklós évtizedek óta a Bartók Béla Konzervatórium zeneszerzés-tanára és elismert komponista. Concerto lirico című alkotását a brüsszeli Zeneakadémia felkérésére 2000-ben komponálta. A műsoron szereplő szimfóniák közül Mozart D-dúr szimfóniája Salzburg polgármesterének, Sigmund Haffnernek a nevét tette halhatatlanná. Haydn a párizsi Loge Olympique számára, 1786-ban írta C-dúr szimfóniáját, az egyiket azok közül, amelyek mintául szolgáltak a fiatal Szergej Prokofjev számára. Az orosz komponista a nagy bécsi klasszikus mester modorában, de a 20. század zenei eszközeit felhasználva alkotta meg első, Klasszikus szimfóniáját.
Rendező: Müpa
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.