Még javában folytak Pesten az 1847 januárjában színre vitt első Verdi-opera, a Nabucco előadásának előkészületei, amikor egy korabeli újság az alábbi rosszmájú szójátékot engedte meg magának: Nálunk „Na bukom” címet fog viselni… - értve ezt nemcsak a műre, hanem az akkor még jórészt ismeretlen szerzőre is. Ma, amikor a világ egyik legsikeresebb operakomponistájaként ünnepeljük a kétszáz éve született Giuseppe Verdit, persze csak mosolygunk a szellemeskedő újságíró melléfogásán. Ám ebben az ünnepi pillanatban sem árt, ha felidézzük azt a nem mindig sima utat, amelyet az olasz mester életműve bejárt, amíg elfoglalta mostani diadalmas helyét a hazai repertoárban.
Mivel abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a hazai Verdi-recepció immár 166 éves története elválaszthatatlan a magyar operajátszás nagy korszakaitól, a kiállítással megkíséreljük felidézni, hogyan látták, értelmezték Verdi művészetét az egyes korok és jelentős alkotók, mit és miként tartottak érdemesnek megmutatni belőle, mennyire tartottak lépést az éppen aktuális Verdi-divattal. Míg az elmúlt másfél században a gazdag életműnek csak jó egyharmada képezte az alaprepertoár részét, újabban a korai operákat is kezdik újra felfedezni, és legalább hangversenyszerűen vagy félig szcenírozott formában előadni. Egy ilyen érdekes produkcióval, a Budapesten eddig csak szabadtéren játszott Attilával gazdagítja most a Verdi-repertoárt a Művészetek Palotája. Ennek apropójából készült a pesti Verdi-előadások történetének fontosabb pillanatait felvillantó kiállítás.

Rendező: Magyar Állami Operaház, Művészetek Palotája