Pedro Almodóvar filmje 2000-ben elnyerte a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díját. És minden elképzelhető spanyol filmdíjat, a César-díjat, a BAFTA-díjat, a Golden Globe-ot, Cannes-ban a legjobb rendezés díját, a Donatellót, az Európai Filmdíjat. Ennek ellenére mindmáig ez a rendező az egyik legvitatottabb alkotása. És ez tökéletesen érthető. Egyrészt azért, mert igen jelentős fordulat Almodóvar életművében. Korábbi filmjei nyersebbek, vitriolosabbak, azokban nem nagyon adott esélyt az együttérzésnek. Most viszont a furcsa, a bizarr és a szürreális mellett valami egészen más is megjelenik: az emberi melegség. Másrészt azért kavarta fel a kritikusokat és a nézőket, mert a Mindent anyámról eszeveszetten provokatív. Prostik, melegek, leszbikusok, transzszex, drog, AIDS, kórság és baleset, homályos kapcsolatok… Elég tömény? Így leírva egyenesen hátborzongató. Néző legyen a talpán, aki felülkerekedik előítéletein, úrrá lesz az érzések zűrzavarán.
Igen ám, de a filmet nézve valami furcsa történik velünk. A mozi – vagy a színház – csodája, amikor a dolgok önmaguk fölé nőnek. Az extremitásokból fájdalmas és nevettető embertörténetek kerekednek ki. És ezek a történetek a maguk furcsa módján egymásba fonódnak, burjánzanak. Ebben a filmben mindenből sok van. Érzelmekkel, szenvedélyekkel teli áradás. Mit áradás, özönvíz! Annak a furcsa élménynek a megragadása, ahogy a tragédiákon és a veszteségeken felülkerekedik az élet. Az a különös izé, ami a születés és a halál között történik velünk.

A vetítés a budapesti Spanyol Nagykövetség együttműködésével valósul meg.

Rendező: Müpa