Szeptembertől a Művészetek Palotája és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) együttműködésében folytatódik a Müpamozi, a filmművészet legendás rendezőinek legszebb darabjait bemutató, 2012 januárjában kezdődött, nagy sikerű digitális vetítéssorozat. A második félévet a magyar film legsokoldalúbb alkotója, a Kossuth-díjas mozgóképmester, Makk Károly műveinek szenteljük.
Mi az oka, hogy Makk, miután sok esetben újat hoz, nem lesz annak markáns képviselője? A magyar filmtörténetben „első fecske” volt a Liliomfi a már szerzői jegyeket is felvillantó, a sematikus korszakon túllépő vígjátékként, a Megszállottak a magyar újhullám előképeként, a Szerelem, amely Huszárik Zoltán Szindbádjával a magyar esztétizmus nyitánya volt. Makk egyikből sem alakított ki személyesnek mondott stílust, hanem folyamatosan zsánert, témát és stílust váltott. Nincs még egy magyar rendező, aki ennyi műfajban tudott ma is élő remekművet alkotni, olyanokat, amelyek a világ filmtörténetének is klasszikus darabjaivá váltak (Ház a sziklák alatt, Szerelem, Egy erkölcsös éjszaka, Macskajáték, Egymásra nézve). Mi az a láthatatlan szál, amely mégis összefűzi ezt a sokféle művet? Mi a folyamatos megújulás, a Makk-filmek eleganciájának, vizualitásának titka? Miért szeretjük őket a habkönnyű vígjátékoktól az erkölcsi és lélektani kamaradrámákig?
Réz András, a Müpamozi filmklub házigazdája ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolására szólítja fel a nézőket.

Sebők Zoltán agysebész titkos abortuszt végez a szeretőjén, aki belehal a műtétbe. Makk legszikárabb műve a Sarkadi Imre dráma nyomán készült Elveszett paradicsom. A Pálos György játszotta, lelkiismereti válságot átélő orvos figurája egyenes folytatása a Megszállottak antonionis expozíciójának, ahol ugyanő a Nagykörúton szinte a létből gyalogol ki. A Megszállottakhoz hasonlóan az Elveszett paradicsom is korán jött film. Az éppen csak kezdődő újhullámos művekhez képest nem társadalmi aspektusban fogalmazza meg a fiatal nemzedék változásokhoz, tradíciókhoz való viszonyát, mint a vele egy időben forgott Oldás és kötés (Jancsó Miklós, 1963) vagy a Sodrásban (Gaál István, 1963), hanem teljes egzisztenciális krízishelyzetet ábrázol, amire nincs megoldás.
Ez a már vegytisztán modernista mű nemcsak tematikájában, hanem stílusában is sokkal komorabb, drámaibb, mint a többi újhullámos munka. Györffy Miklós írja A Liliomfitól az Utolsó kéziratig - Makk Károly és a magyar irodalom című mértékadó tanulmányában, hogy Makkot mindig az egyén drámája érdekelte, s lírai érzéke a tragikumhoz, valamint Sarkadi időközben elkövetett öngyilkossága is hathatott a film sötét színeire. Györffy azt is megállapítja, hogy a rendező ezzel a filmmel „az elsők között és a maga módján próbálkozott meg a parabolikus modellálással”. Jancsó folytatta ezt az utat, Makk azonban nem. Ő itt sem alakított ki egyéni Makk-stílt, Makk-snittet, nem jelent meg a rendező „világszemléletét” képviselő, személyes Makk-alteregó sem, miközben ezekkel az eszközökkel a magyar újhullám - Jancsó, Szabó István, Gaál, Kósa Ferenc műveivel - a világ filmtörténetébe is beírta magát.

Rendező: Művészetek Palotája, MaNDA