Jerry Schatzberg nem különösebben termékeny rendező. 1973-as filmje, a Madárijesztő tette híressé. Nagy szerepe volt ebben annak is, hogy a film Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát, de ez önmagában véve még kevés lett volna. A zsűri döntése és a jó kritikák kis időre képesek felkapni egy filmet, de az csak akkor marad fenn, ha meg tudja érinteni a nézőket is. Márpedig a Madárijesztő kultuszfilmmé vált, ugyanis tökéletesen szinkronban van korával, az amerikai filmet felforgató új szemlélettel. A hatvanas évek végétől a filmek kitörtek a stúdiók díszletei közül, és élő, nem színpadi figurák jelentek meg a vásznon. Emlékezzünk csak a Szelíd motorosokra vagy az Éjféli cowboyra! A road movie-k és csavargófilmek korszaka ez. A kerekre esztergált történetek helyére ziláltabb sorsok lépnek. Ennek az áramlatnak a kezdetei egészen Jack Kerouac 1957-ben megjelent regényéig (Úton) nyúlnak vissza.
A Madárijesztő két jól megformált karakterre (Gene Hackman és Al Pacino alakítja őket) épülő csavargófilm. Erőssége a képekben rejlik. Nem csoda: két remek fotográfus dolgozott rajta. Schatzberg korábban keresett divat-/művészfotós volt. (Egyebek közt a Vogue-nak is dolgozott, de rendkívül erőteljes albumot készített a kor egyik nagy ikonjáról, Bob Dylanről is. ) Zsigmond Vilmos operatőr pedig megformálta azt az egyedülálló poros-szemcsés mozgóképes nyelvet, amely még ma is magával ragad bennünket. Sodródunk vele, bolyongunk az úton, amelynek célja nincs, hiszen ez az út maga az élet.

A sorozat a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával valósul meg.

Rendező: Müpa