Közreműködők:
Alkotók:
Ha azt mondjuk: Legendárium, A svéd király, vagy Vadnai Bébi, nem biztos, hogy azonnal mindenkinek beugrik Bereményi Géza neve, holott elsőrangú könyvekről van szó. Ha viszont azt mondjuk: „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk?”, vagy olyan filmcímeket soro¬lunk, mint az Eldorádó, A tanítványok, A hídember, A nagy generáció vagy a Megáll az idő, a közönség máris „beazonosítja” kortárs művészeti életünk egyik legsokoldalúbb, rendkívül termékeny és roppant népszerű alkotóját, akinek Cseh Tamás által előadott, klasszikussá vált dalszövegein nemzedékek nőttek fel. Bereményi maga is egy nemzedék, a második világháború végén született generáció nagyhatású krónikása – kivételesen érdekes, kalandos sorssal és családtörténettel. (Hogy mást ne mondjunk, Vetró Géza néven látta meg a napvilágot, s Róznernek is hívták egy ideig.) Megannyi fantasztikus sztorira, epizódra, fordulatos történetre számíthatunk tehát ezen az estén egy kiváló mesélő jóvoltából, akinek legalább tíz könyvre/filmre/színdarabra szóló alapanyaga van. Lesz tehát mit megkérdezni tőle, hogy a beszélgetés szüneteiben a varázslatos Tóth Evelin (ének) és Kövesdi László emelje az előadás fényét. Ritka, megismételhetetlen alkalom lesz – ez a legkevesebb, ami megkockáztatható.
Rendező: Művészetek Palotája
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.