Volt egyszer egy Cimbora című ifjúsági tévéműsor. A benne szereplő cimborák közül sokan muzsikáltak, jó néhányan hivatásos zenészek lettek az eltelt évek során. Nem is akármilyenek. Van egy híres zongoraművész-karmester, aki annak idején sokat dolgozott együtt a muzsikáló cimborákkal. Most ismét találkoznak, és együtt zenélnek. Az örökifjú karmester, Vásáry Tamás, és az időközben felnőtt és ugyancsak híressé lett cimborák: Brickner Szabolcs operaénekes és a zenekart koncertmesterként irány...ító világjáró hegedűművész, Oláh Vilmos.
A Cimbora műsor az alapító-szerkesztő É. Szabó Márta irányításával néhány éve új életre kelt a Duna Televízióban. Most is vannak cimborák, muzsikusok is. Tehetségével közülük is kiemelkedik Szabó Ildikó, aki tizenöt esztendős korára már annyi versenyt nyert, annyi díjat, elismerést gyűjtött, hogy azt a legtöbb felnőtt zenész is megirigyelhetné. Ebben a műsorban ő képviseli a cimborák újabb generációját.
A Művészetek Palotája megújuló ifjúsági sorozatának a témája ebben a félévben a zenei humor, amelynek felfogása figyelmet, nyitottságot, megértése bizonyos felkészültséget, ismereteket igényel a hallgatótól. A félév négy hangversenyének műsora ezt a témát járja körül, minden alkalommal a humor más-más arcát bemutatva: a váratlanságra, meglepetésre épülő zenei gegektől a paródián át a szellemesség legkifinomultabb megnyilvánulásaiig. Vásáry Tamás - aki számtalanszor bizonyította, hogy hallgatóságát nemcsak muzsikálásával, hanem szavaival is képes magával ragadni, közelebb vinni a zene titkainak megértéséhez - ez alkalommal a zenében rejlő humor értő élvezetére próbálja rávezetni fiatal közönségét.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.