magyar_nemzeti_tancegyettes_vegvarak_vitezek_01-65.jpg
családi és ifjúsági programok
Magyar Nemzeti Táncegyüttes: Végvárak, vitézek
Kalandos táncszínjáték Fekete István A koppányi aga testamentuma című regényének ihletésére
2024. december 2. hétfő
13:00 - 14:15
Fesztivál Színház
Müpa saját produkció

Jegyárak

2 000 Ft

Az előadásra oktatási intézmények válthatnak jegyet, a junior@mupa.hu e-mail-címen történő előzetes írásbeli foglalás alapján.

Az előadás telt házas.

Kard ki, kard! Magyar vitézek, török és német ellenfél, virtuskodás és párviadalok, vitézi portyák és lángoló szerelmek. Ezekről is szól sokunk meghatározó könyv-, illetve filmélménye, Fekete István török hódoltság idején játszódó kalandregénye, A koppányi aga testamentuma. Mindez azonban csak kiindulási alapot jelent a Magyar Nemzeti Táncegyüttes kifejezetten fiataloknak szánt táncszínjátékához, amelyben a történelem és a mai kor valósága egy színház a színházban előadás során találkozik, s ahol a szereplők felváltva kalandoznak a régmúltban, illetve a jelen világában.

A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Korosztály: 9- év

Rendező: Müpa

Felvételről közreműködő zenészek:

fúvós, pengetős és ütős hangszerek Eredics Benjamin
zongora Kiss Péter
a Zeneakadémia Népzene Tanszékének jelenlegi és volt növendékei
a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenészei

Alkotók:

zeneszerző Eredics Benjamin
népzenei feldolgozások Rossa László
népzenei szerkesztő Papp István Gázsa és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekara
látvány, videótechnika Iványi Marcell
díszlet Tóth Kázmér
videótechnika Konta Boáz
kortárstánc-instruktor Topolánszky Tamás
koreográfiai asszisztensek Paput Júlia
Sánta Gergő
Tompa Attila
Tókos Attila
társrendező-koreográfus, forgatókönyv, dramaturg, jelmez Zs. Vincze Zsuzsa
rendező-koreográfus Zsuráfszky Zoltán
  • Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még a Rewin Ajándékutalványt és a Rewin Ajándékkártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

  • Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Iratkozzon fel a Müpa hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról! Feliratkozom