Újjáteremtett hagyomány, avagy gyorstalpaló angol zeneszerzőkről
Az angol zene történetét böngészve úgy tűnhet, nagy hiátusra bukkantunk: a 19–20. század fordulója előtt pusztán egyetlen alkotó akadt, akinek darabjait ma is széles körben játsszák, munkássága előtt pedig csodálattal adóznak. De ha fura eloszlást mutatnak is a nagy szellemek az angol zeneirodalomban, mégsem érzünk folytonossági hiányt: a modern idők nagyjait ezer szál köti a régmúlt művészetéhez.
Henry Purcell
A 17. század rövid életű barokk mesterének mindössze harminchat év adatott. Ám ezalatt a zenészcsaládból származó – és már tízéves kora körül komponáló – Purcell sokszínű muzsikát hagyott az utókorra a legkülönfélébb műfajokban. A szimfonikus művek és egyházi darabok, kórusművek, himnuszok, ódák és különféle alkalmi zenék mestere is volt: temetési énekei a mai napig felcsendülnek szertartásokon, ám színpadi munkássága talán még jelentősebb. Operák, valamint prózai részek és zenei betétek váltakozására épülő semi-operák hosszú sora köthető a nevéhez. Leghíresebb műve a római mitológia tragikus szerelmi történetén alapuló Dido és Aeneas, de számos Shakespeare-drámát is feldolgozott, amelyek közül a Szentivánéji álom alapján született A tündérkirálynő manapság is rendszeresen színre kerül. Purcell nagyságát már a közvetlen utókor is felismerte, de andalító dallamai 20. századi alkotók, így Benjamin Britten számára is ihletforrásként szolgáltak.


Henry Purcell (b) és William Elgar (j)
Edward Elgar
A késő romantikáig kell ugranunk, ha az angol zenetörténet következő, máig nyomot hagyó komponistáját keressük. Edward Elgar tehetsége is korán megmutatkozott, habár a fiatalember előmenetelét családja nehéz anyagi helyzete is befolyásolta: épp ezért nem engedhette meg magának, hogy vágya szerint a lipcsei konzervatóriumban tanulhasson. Bár szülei biztosabb pályát szántak neki, ő mégis hegedű- és zongoratudására építve kezdett zenészi-zenetanári karrierbe, mellette pedig lassacskán kibontakozott zeneszerzői pályája is. Hatott rá a népzene, és szívesen választott műveihez angol témákat: hírnevét kórusműveivel alapozta meg. Az igazi áttörést Enigma-variációk című zenekari darabja hozta el számára, amelyben a szerző egy-egy barátjának portréját festi meg. Népszerű műve lett még a Pompa és fény című induló, míg Csellóversenyét csak a 20. század második felében emelte be a köztudatba Jacqueline du Pré.

Benjamin Britten © Lipnitzki / Roger-Viollet via AFP
Benjamin Britten
A 20. század aztán hozott egy egyértelműen sztárnak számító zeneszerzőt az angoloknak, Benjamin Brittenre ugyanis már pályája elején nagy nemzetközi figyelem irányult. Zeneszerző, karmester, zongorista is volt, megalapította az Aldeburgh-i Fesztivált, és a zenei nevelésben is jelentős munkát végzett. Igazán ismertté azonban operái tették: a Peter Grimes, a Billy Budd – melynek szövegkönyvét Melville kisregénye alapján ő maga írta –, illetve a Henry James novellájából készült A csavar fordul egyet. Operáinak főszereplői gyakran valamiféle neurózistól szenvednek, így nehezen tudnak beilleszkedni a társadalomba. De Brittent az is foglalkoztatta, hogyan lehet továbbvinni az angol kulturális hagyományt: operát komponált a Szentivánéji álomból, amelynek főszerepét – akkor még szokatlan módon – kontratenorra írta. Gyermekoperái, A kis kéményseprő és a Noé bárkája abból a célból születtek, hogy a legkisebbeket is bevonják a mű előadásába. Jelentősek Britten dalciklusai is, vagy az újjáépített Conventryben álló katedrális felszentelésére írt Háborús requiemje.