Megbélyegzett örökség

275 éve született Antonio Salieri, aki bár rendkívül gazdag életművet hagyott maga után, zenei örökségét a mai napig beárnyékolja egy félreértett szakmai rivalizáció és egy önálló életre kelt, alaptalan pletyka.

A 18. század derekán született karmester-zeneszerző első operáját húszéves korában mutatták be Bécsben, majd alig négy évvel később II. József osztrák császár hivatalosan is kinevezte a bécsi olasz operaház karmesterének és udvari zeneszerzőjének. (Utóbbi történésnek még fontos szerepe lesz a Mozarttal való vélt vagy valós rossz kapcsolatában). Salieri kifejezetten termékeny komponistának számított: harminckilenc operát, tucatnyi szakrális és világi kórusművet, oratóriumot és kantátát hagyott az utókorra. Az ő Europa riconosciuta című darabjával nyitotta meg kapuit a milánói Scala, és ő alapította a bécsi konzervatóriumot is, ahol tanítványai közt megtaláljuk mások mellett Beethoven, Schubert és Liszt Ferenc nevét is. Élete végéig vezényelt, 1804-ben komponált rekviemjét a saját temetésén játszották először.

Még ez a gazdag és sokrétű zenei hagyaték sem tudta azonban feledtetni rivalizációját osztrák pályatársával, így a legtöbben ma is csak úgy emlékeznek rá, mint a zeneszerzőre, aki féltékenységből megmérgezte Wolfgang Amadeus Mozartot.

Ez így természetesen nem fedi a valóságot, hiszen állítólag Salieri nemhogy nem gyűlölte, kifejezetten tisztelte Mozartot. Persze a szakmai féltékenység mindkét oldalon jelen volt: Mozart zsenialitása mellett Salieri munkássága a kritikusok szerint középszerűnek hatott, míg az osztrák csodagyerek azt vette zokon, hogy olasz pályatársa több jól fizető pozíciót is elhalászott előle (lásd a korábban említett bécsi udvari zeneszerzői posztot). A családi levelezésből azonban kiderül, hogy inkább Mozart apja tekintette fenyegetésnek Salierit fia karrierjére, a két zeneszerző civilizált, később kifejezetten baráti viszonyt ápolt egymással. 1785-ben közösen komponáltak kantátát Lorenzo Da Ponte (Mozart több operájának librettistája) szövegére, és Salieri Mozart fiát, Franz Xavert is szárnyai alá vette apja halála után, amiért nem mellesleg sokan őt tartották felelősnek.

Salieri megmérgezi Mozartot egy 1880-as rajzon
Forrás: Musée Russe, Szentpétervár / Wikicommons

Itt érdemes megjegyezni, hogy az orvosi diagnózis szerint Mozart heveny kásahimlőben hunyt el, amely látleletet a modern kori kutatások is alátámasztani látszanak. Holttestét azonban erősen felpuffadt állapotban találták meg, így felreppentek idegenkezűségre utaló teóriák is, ám ezek sosem nyertek bizonyosságot.

A (karrier)gyilkos pletyka először Puskin 1830-ban írt, Mozart és Salieri című tragédiája után, majd 1898-ban Rimszkij-Korszakov egyfelvonásos operájának köszönhetően terjedt el szélesebb körben is. A huszadik század derekán Peter Schäffer brit drámaíró Amadeus című színdarabjában, később Milos Forman azonos című, 8 Oscar-díjat nyert filmjében is visszatért, újfent középpontba állítva a tehetség (Mozart) és a középszerűség (Salieri) természetrajzát, elhomályosítva mindent, amit Salieri még életében elért, és örökre Mozart gyilkosaként vésve őt bele a köztudatba.