„Kurtág jelen van és hat rám"

Úttörő munkát végez Horváth Áron cimbalomművész, amikor hangszerével olyan koncerttermekben lép fel, ahol korábban egyetlen kollégája sem járt. A cimbalom ugyanis több népi hangszernél: poptól heavy metalig gyakorlatilag bármiben kényelmesen megtalálja a helyét. Még abban a fajta intim hangulatú, meditatív zenélésben is, ami a Rising Stars idei magyar fellépőjének védjegye lehetne.

Az, hogy zenészként sok mindenre kapható, már a pályája legelején világos lett, amikor az újságok arról írtak, hogy Metallicát játszik cimbalmon. Ezek szerint bármi jöhet?

Bizonyos kereteken belül igen. Nagyon lényeges, hogy milyenek a zenésztársak, hogy mennyire tudok kötődni hozzájuk emberileg, hogy hasonlóan gondolkodunk-e a zenéről. Az önazonos alkotók érdekelnek, akik mernek újítani, illetve saját utat képviselni. A metálos irányt egy időre jegeltem, de gondolkodom a keményvonalas metál és a szabad improvizáció lehetséges vegyítésén olyan zenészekkel, akik mindkét területen otthonosan mozognak.

Novemberi Rising Stars-koncertjén mások mellett Johann Sebastian Bach, Kurtág György és saját kompozíciói is szerepelnek. Hol és hogyan találkoznak ezek az alkotók?

Bach és Kurtág nagyon fontos: belőlük állt össze, alakult ki az én zenei világlátásom. Kurtág szabad improvizáció közben is inspirál: amit ő írt a cimbalomra, az jelen van és hat rám. Az est kiválasztott darabjait az kapcsolja össze, hogy nem a virtuozitásról és a gyors technikáról szólnak. Célom, hogy bensőséges, intim este szülessen a lassú zene és a meditatív légkör révén. A koncert szólóban indul, majd csatlakozik hozzám Nagy Emma, akinek műveit együtt mutatjuk be, és jön egy friss, saját szerzemény is, Calm címmel. Fekete Zoltán dobossal és Mohácsy Lőrinc Ágoston nagybőgőssel trióvá bővülünk, végül Emma ebbe is bekapcsolódik.

© Csibi Sziliva, Müpa

A Rising Stars keretében tucatnyi európai hang¬versenyteremben tud bemutatkozni mint az évad egyik kiválasztott művésze. Mit vár, mit remél ettől a szériától?

A legfontosabb, hogy a programban eddig sosem szerepelt cimbalom: sok helyszínen először szólal meg, illetve sokan általam találkoznak vele első alkalommal. Több koncertteremnek van edukációs programja: várom, hogy a helyi diákoknak bemutathassam a hangszert. A fő vágyam, hogy minél több ember megismerje. Azt sem tartom kizártnak, hogy valaki kedvet kap, hogy eljöjjön ide, és megtanuljon cimbalmozni.

Érzékel előítéleteket a cimbalommal szemben?

Egyre ritkábban, de előfordul, hogy a népi hangszer pecsétjét nyomják rá, és van, aki csak azért használja, hogy egzotikus, népies hatást keltsen. Dolgoztam zenésszel, aki elsőre elzárkózott a cimbalom bevonásától egy projektbe. Aztán rájött, hogy én mást csinálok, és nem a hangszer egyébként létező népiességét akarom kihasználni, hanem a hangját, az adottságait, a technikai lehetőségeit. Végül megköszönte, hogy megszerettettem vele a cimbalmot. Sokakat meglep, hogy kortárs és avantgárd zenét, sőt popot is lehet rajta játszani.

Különböző formációkban lép fel: a világzenét az Elán, a jazzt az Intergeese, az Ephemere vagy a Dresch Mihály Alternatív Kvartett, a népi vonalat a Sarjú Banda képviseli. Keresi a határátlépési lehetőségeket, vagy azok találják meg önt?

A népzenei és világzenei együttműködések gyökere, hogy sokáig kizárólag népzenét tanultam. A kísérletezés, a jazz Dresch Mihálynak köszönhető, aki elhívott játszani akkor, amikor még nem tudtam, hogyan improvizáljak, hogyan legyek szabad a színpadon. Ezek az alkalmak aztán további együttműködéseket szültek. Szerencsés vagyok, mert sosem kellett szaladnom a lehetőségek után: csak az volt fontos, hogy legyen saját hangom és zenei karakterem.

© Csibi Sziliva, Müpa

Az improvizáció és a saját kompozíciók viszonya milyen az életében? Helyszíntől, alkalomtól, közönségtől függ, hogy mikor melyik kerül előtérbe?

Igen, meg attól, hogy miért hívnak el játszani, hogy kik állnak még a színpadon… Van, hogy megírt műveket játszanak, amikbe beleimprovizálnak, de létezik a teljesen kötetlen, szabad rögtönzés is. Ami engem illet: nincs még sok saját kompozícióm, de azok gyakran a próbatermi improvizációk során születnek. Ha rátalálok egy megoldásra, felveszem, és esetleg később kidolgozom.

A Rising Stars keretében mindegyik zenész számára készül egy új mű: ön Charlotte Bray In an Eternal Dusk című művét kapta „ajándékba”. Hogyan született a darab?

Mivel Charlotte nem ismerte a cimbalmot, néhány alkalommal videón beszélgettünk, megmutattam neki a hangszert, a felépítését, de szó volt arról is, hogy milyen a számomra leginkább megfelelő hangulatú mű. Fél évvel később kaptam egy fantasztikus darabot, ami tökéletesen illeszkedik a koncertjeim alapelvéhez: lassú, erősen kortárs zene, ami mély atmoszférát teremt. Régebben élveztem a minél gyorsabb és virtuózabb játékot, de rá kellett jönnöm, hogy ez ma már untat. Fontosabb, hogy a technikai tökéletesség helyett a közönség érzelmeire hassak. Ezért csinálom az egészet, és Charlotte Bray darabja éppúgy beleillik ebbe, mint például a koncerten szintén elhangzó kompozícióm, a Dukkha, ami a káosztól jut el egy egészen más hangulatig. Nem megnyugvás ez, inkább beletörődés abba, hogy a világ nem hibátlan. Nem szomorú, nem is szép vég, inkább realista. Ami rossz az életben, azt fel kell vállalni. A zenén keresztül pedig lehet róla beszélni, mert így leszünk rendben önmagunkkal.

Az interjú eredetileg a Müpa Magazin 2025/26-os évadának 1. számában jelent meg.