Elfelejtett remekművek: mielőtt kimennek a fejünkből

Pontosítunk: az alábbi összeállításban olyan klasszikus zeneművekről lesz szó, amelyeknek nemcsak arra nem volt esélyük, hogy elfelejtsük, de még arra sem, hogy megjegyezzük őket. Rejtőzködő remekművek, avagy miért játsszák folyton ugyanazt a koncerteken?

Tetszik vagy sem, a komolyzenei világ alapvetően kockázatkerülő. Bizonytalan időket élünk, amikor a jegybevétel döntő, az ismeretlen nevekkel teletűzdelt koncertműsor nem feltétlenül nyitja meg a pénztárcákat. A bevett út mellett szól egy adott zenekar hagyománya: vannak korszakra, stílusra vagy akár szerzőkre specializálódott együttesek. Belátható az is, hogy a közönséget leginkább az ismerős szerzők és művek vonzzák.

A zenetörténet persze számos olyan sikersztorit őriz, amikor egy elfeledett szerző vagy mű hirtelen középpontba került. Ehhez nem kisebbfajta csodára, hanem elkötelezett zenetudósokra, bátor karmesterekre és felfedező kedvű előadókra volt szükség, akik szívesen kirándultak ismeretlen tájakra.

Sir John Eliot Gardnier sok barokk szerző újrafelfedezésében játszott kulcsszerepet © Nagy Attila, Müpa

Csak néhány emlékezetes példa a koncerttermek status quójának megváltoztatására. A 20. századi komolyzene meghatározó alakjának, Leonard Bernsteinnek óriási szerepe volt abban, hogy Mahler szimfóniáit visszavezette a nagy együttesek repertoárjába, ahol ma megérdemelten aratnak sikert. A Müpa törzsközönségéhez időben és térben közelebb esik egy másik klasszikus, Sir John Eliot Gardiner és a barokk zene esete: bár a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben a régizene kevesek ínyenc mulatságának számított, a historikus hangszereken megszólaló játék, illetve olyan szerzők (újra)felfedezése, mint Monteverdi vagy Rameau, nagyban segítette a barokkról alkotott képünk átgondolását. Említhetjük napjaink egyik legprovokatívabb, nagyszerű karmesterét is: Teodor Currentzis nemcsak szokatlan interpretációiról, de merész műsorválasztásáról is híres. Bátor döntéseinek hála ma sokan másképp néznek Rameau-ra vagy Purcellre, mint korábban.

A komolyzene fenegyerekeként számon tartott Teodor Currentzis nem riad vissza a kihívásoktól © Hirling Bálint, Müpa

Aki pedig március 12-én eljön Andris Nelsons és a Lipcsei Gewandhaus Zenekarának koncertjére, személyesen győződhet meg arról, mi történik, ha egy ritkán hallható remekmű teljes szépségében ragyog fel. Bár Antonín Dvořák a romantika korának népszerű komponistája, sokan alig látnak túl a jól ismert Újvilág-szimfónián vagy a Szláv táncokon. Pedig a koncert első részében hallható, Az aranyrokka című szimfonikus költemény megérdemelné a nagyobb figyelmet, már csak azért is, mert benne a cseh néphagyomány és a romantika nagyzenekari tradíciója egyedi fúziót alkot.

Az 1896-ban komponált és bemutatott, körülbelül félórás mű forrását egy néhány évtizeddel korábban kiadott cseh balladagyűjteményben, a Kytice lapjain találjuk. Dvořák jó érzékkel választotta ki a hátborzongató, magyar népmesékből is ismerős motívumokat tartalmazó történetet: a vidéken lovagló király beleszeret egy parasztlányba, Dorničkába. A lány mostohaanyja és Dorničkára tökéletesen hasonlító mostohatestvére azonban az udvarba menet kegyetlenül meggyilkolják a menyasszonyt: végtagjait levágják, szemét kivájják, majd a mostohatestvér elfoglalja helyét a király oldalán. Csakhogy Dornička maradványaira egy varázslatos képességekkel rendelkező remete bukkan, aki a trónbitorló lány kapzsiságára alapozva – aranyrokkát ígér a lány végtagjaiért, szemeiért cserébe – újrateremti a halott menyasszonyt. A bűvös rokka elbeszéléséből a csatából hazatérő király is értesül a történtekről, a galád nőszemélyek pedig szörnyű halállal lakolnak tettükért...

Ha jól meggondoljuk, Dvořák csupa váratlan meglepetéssel operál: szokatlan a zenekari műveknél, ha a zenének van elmesélhető sztorija, pedig itt a lidérces, bonyolult történet a gazdag cseh népmesei hagyomány legsötétebb lapjait idézi. Az igazságtalanság, a kegyetlen gyilkosság és a csonkítás után a feltámadás hozhat végül nyugalmat, az új zenemű felfedezése pedig izgalmat a Müpa nézőinek.