„A zene visz közelebb a transzcendenshez"

Kelemen Barnabásnak már nagyszülei is elismert zenészek voltak, a hagyományokat pedig gyerekei is folytatják. A világhírű hegedűművésszel kitartásról és elhivatottságról, valamint arról beszélgettünk, miért jelent manapság is hatalmas előnyt, ha egy gyerek klasszikus zenét tanul.

Idén ön az évad művésze a Müpában. Március 3-án a nagyszerű klarinétossal, Andreas Ottensamerrel játszik, a koncerten felesége, Kokas Katalin és fia, Kelemen Gáspár is fellép. Négy gyerekük közül három aktívan zenélt vagy zenél. Milyen érzés látni a gyermekei sikereit?

Hatalmas büszkeség! Gáspár fiunk már több rangos hegedűversenyen szerepelt, jelenleg első magyar ösztöndíjasként tanul Londonban a Yehudi Menuhin Schoolban. Hanna lányunk, aki jelenleg Glasgow-ban tanul színészetet, musicalfőszerepeket játszik a Madách Színházban, az Operettszínházban és a Soproni Petőfi Színházban. Ő zongorázni kezdett annak idején, mert ötéves korában közölte velünk, hogy ha nem játszhatja azt hegedűn, amit szeretne – például Brahmsot –, akkor nem akar hegedülni. Harmadik gyerekünk, Olga is hegedül, és elmondhatom, hogy sok szempontból előrébb tart, mint mi tartottunk az ő korában az édesanyjával. A legkisebb gyerekünk, Zsigmond négyéves, hangszeren még nem kezdett el tanulni, de természetesen ő is nagyon fogékony a zenére és a művészetekre.

Feleségével, Kokas Katalinnal még gyerekkorukban ismerkedtek össze

Voltak ebben a folyamatban megakadások, olyan helyzetek, amikor szülői határozottság kellett ahhoz, hogy a gyerekeik ne adják fel? A zenetanulás kitartást, nagy fegyelmet és sok gyakorlást igényel.

Ez az élet bármely területére igaz. Sok ezer óra gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy valaki kiemelkedő legyen. Egy felelősségteljes szülő figyeli a gyerekét, és keresi, van-e olyan terület, amiben ki tud bontakozni, amit lelkesen és szenvedélyesen csinál. A kitartást direkt nem soroltam ide, mert ritka az olyan gyerek, aki önszántából gyakorol. A szülő felelőssége, hogy ott álljon mellette, és következetesen terelje őt ezen az úton.

Tapasztalataim szerint a lányokat 14-15 éves korukig kell kísérni, a fiúknál ez kicsit tovább tart, 16-17 évesen lehet elengedni a kezüket, addigra alakul ki bennük a belső elhivatottság. De ami ennél lényegesebb, és minden mást megelőz: ha a gyereknek nem nyújt örömet, amit csinál, akkor a szülőnek nem érdemes erőltetnie a dolgot. Ha egy gyerek megtapasztalja azt a csodát, hogy egy előadás során a legzseniálisabb zeneszerzők műveinek belső terébe nyer bebocsátást, az olyan életre szóló élményt jelent, aminek hatására ő is úgy fogja gondolni, megéri a munka. Az élő zene értéke hatalmas, sőt, véleményem szerint egyre nagyobb.

Hogy látja, milyen érvek szólnak a hangszeres zene oktatása mellett olyankor, amikor rengeteg szülő úgy érzi, másfajta, a mai kor kihívásaihoz jobban alkalmazható készségek elsajátítására lenne szükség, már csak azért is, mert világhírű zenész csak igen kevesekből válik?

Nézzük a sportot, mert ebből a szempontból az is egy hasonló terület! Ha valaki látja a kisgyerekén, hogy imád focizni, vízben lenni, korcsolyázni, akkor három-, négy-, hatévesen nem azért íratja be, mert az olimpiára szeretné felkészíteni, hanem mert a sport szeretetét szeretné neki átadni. A zenével is ugyanígy kell lennünk: nem akkor kell rávezetnünk egy gyereket a zene szeretetére, amikor már győzködni kell, hogy gyakoroljon, hanem még a születése előtt, és utána is folyamatosan része kell hogy legyen a zene az életének. Egy zenetanár számára rögtön ki fog derülni, ki az a tehetség, akinek érdemes elgondolkodnia azon, hogy a zene elsődleges részévé váljon az életének.

A zenélés nemcsak egyszerűen szép és jó dolog, hanem egészen másfajta minőségű figyelmet biztosít. Az ember más lelkiállapotba kerül a zene hatására, közelebb jut valami transzcendenshez, spirituálisabb életet tud élni. A hangszeres játék olyan finommotorikus készségeket is fejleszt, amelyek egyre inkább kezdenek kikopni. Gondoljunk csak bele, hogy az emberiség történetének milyen szürreálisan kevés idejét teszi ki az, amikor kézzel írtunk, és ez a tudás eltűnőben van, nemsokára már szinte csak géppel fogunk írni. A hangszeres zenélés viszont hihetetlen módon fejleszti a finommozgásokat.

Gáspár (k) és Olga (b, elől) hegedülnek, míg Hanna (b) színészetet tanul. A legifjabb Kelemen, Zsigmond (j) még csak ismerekedik a hangszerekkel
Fotó: Ember László

Amellett, hogy világhírű zenész, ön oktat is. Hogyan látja magát tanárszerepben, és mennyire sikerül a saját gyerekeit tanítania?

Aki hivatásszerűen zenél, akkor is oktat, amikor nem tudatosan teszi. Nálunk ez családi örökség is, nemcsak zenész-, de pedagóguscsaládba is születtünk, zenészek sok generációját tanították a szüleink és nagyszüleink. Mi magunk is több mint húsz éve oktatunk a Zeneakadémián a feleségemmel. Emellett az idén épp tízéves Fesztivál Akadémián több mint kétszáznegyven mesterkurzust tartottunk az elmúlt két évben Budapesten és az ország öt régiójában, valamint határon túl gyerekeknek, rajtuk keresztül pedig alap- és középfokú zenetanároknak is. Nyaranta harmincöt országból több mint száz diák érkezik hozzánk, éves váltásban pedig közép-európai és világversenyt is rendezünk minden évben hegedűsöknek.

De azt kell mondjam, a kapcsolatnak nem tesz jót, ha egy szülő csak maga tanítja a gyerekét. A mieinkkel nagyszerű pedagógusok foglalkoznak, persze a gyakorlások alkalmával azért mi is megtapasztaljuk a tanárszerepet velük, és ha vannak is súrlódások, arról nem tudnak minket meggyőzni, hogy ne nekünk lenne igazunk. A harmadik gyermekünk, a hétéves Olga – aki a legerősebb karakter négyük közül – most tart ott, hogy mint minden eleven gyerek, igényel egy kis rafinériát, hogy nekiálljon gyakorolni. A munka oroszlánrészét a csodálatos hegedűtanárnő, Ácsné Szily Éva végzi, akinél Gáspár fiunk is tanult, és aki generációk óta gondozza a fiatal tehetségeket. Közös gyakorlásaink során pedig hatalmas élmény látni szinte percről percre a fejlődését. Változó, hogy ez a gyakorlás hol történik, sokszor otthon, de emellett életbevágó, hogy legyen egy olyan dedikált hely is, egy stúdió, ahol egy művész zavartalanul, elmélyülten gyakorolhat.

Milyen egy színpadon állni a gyerekeivel?

Csodálatos! Felemelő, nagyszerű érzés együtt játszani Gáspárral a vonósnégyesünkben. A feleségemmel is félszavakból megértjük egymást, de a fiammal sok mindenről már beszélni se kell. Sokszor feltettem magamnak a kérdést, vajon milyen élményt nyújthat az én előadásom, egy videó- vagy hangfelvételből ez igazán sosem derül ki. Aztán jött a fiunk, őt hallva és látva sikerült valamit megéreznem abból, milyen lehetek én a színpadon. Olga pedig március 15-én fog bemutatkozni a Müpa közönsége előtt a családi koncertünkön. Ő most kezdi megérteni és átérezni a zene transzcendenciáját, hatalmas élmény látni, ahogy egy kis Vivaldi- vagy Mozart-tételnél, egy Bach-kantátánál átlényegül.