Müpa Magazin+ / Ráadásul
jazz_felirat_c_Hirling_Balint_kisfelbontas_MUPA_305861.jpg

© Hirling Bálint, Müpa

A zene, ami összeköt

Nemzetközi Jazznap a Müpában

2025. 04. 18. Fazekas Máté

2012-ben Herbie Hancock javaslatára nyilvánította az UNESCO április 30-át a jazz nemzetközi világnapjává, amelyet azóta is mintegy 200 országban ünneplenek meg évről évre, hiszen a népek és kultúrák kapcsolatának erősítésére nincs is jobb eszköz, mint a zene.

Az idén 20 éves Müpa három nagyszerű ingyenes koncerttel, valamint egy meglepetésprodukcióval készül a 15. Nemzetközi Jazznap alkalmából. A délutáni koncerteken a hazai jazz legígéretesebb pályakezdői, a februári Jazz Showcase szakmai és közönségdíjas alkotói mutatkoznak be a Fesztivál Színházban, este pedig a Tzumo Gypsy Dreams mutatja be új albumát. Minden adott, hogy április 30. az egymásra találások napja is legyen, akár személyes, akár kulturális kapcsolódások mentén.

A tehetségbörze közönségszavazásának győzteseként lép színpadra a Négyessy Barnabás Quartet, amely már most határozott zenei arculattal és hangzással van jelen a fiatal jazzformációk között. A zenekar vezetője, a Bartók Béla Konzervatóriumban és a Grazi Zeneművészeti Egyetemen végzett gitáros-zeneszerző saját darabjaiban és újragondolt feldolgozásaiban a modern jazz mellett a rock, a pop és a népzene elemei is felbukkannak. A zenekar játékára jellemző a bensőséges dallamok és az energikus improvizációk különleges váltakozása – miközben a hangsúly nem csupán a hangzásbeli sokszínűségen, hanem a jazz közvetítő erejének közös megélésén is van.

A Jazz Showcase szakmai zsűrijének díjazottja, a Horváth Szabolcs Quartet 2022 óta aktív szereplője a hazai jazzéletnek. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiból alakult csapat repertoárjában saját kompozíciók mellett klasszikus jazzsztenderdek kortárs feldolgozásai is helyet kapnak. A kvartett játéka a hagyományos formák és az egyéni hangzás keresése között egyensúlyoz, improvizációik pedig nemcsak technikai felkészültségükről, de érzékeny zenei gondolkodásmódjukról is tanúskodnak. Kiemelkedő darabjuk, a Zuzmó elnyerte az V. Országos Jazz-zenei Verseny legjobb kompozíciójának járó elismerést, a formáció névadó tagját pedig 2024-ben „Az év fiatal jazztehetsége” díjjal jutalmazták.


A Jazz Showcase szakmai zsűrije februárban a Horváth Szabolcs Quartetet ítélte a legjobbnak © Posztós János, Müpa

Az esti koncert főszereplője, a Tzumo Gypsy Dreams ezen a különleges napon mutatja be legújabb albumát. A roma hangzásvilágra építő, de afroamerikai és flamenco-stílusjegyekkel is kísérletező jazzformációt Oláh Tzumo Árpád alapította, akinek kiemelten fontos, hogy ezeket a távoli világokat egymásba olvasztva közvetítsen hallgatóságának a zene kultúrákon átívelő erejéről. A zenekar vezetőjének régi álma vált valóra, amikor ösztöndíjat nyert a Herbie Hancock nevét viselő jazzintézetbe – aki nem utolsósorban a Nemzetközi Jazznap szellemi atyja is.

Tradíció és a megújulás, közösségi élmény és személyes zenei útkeresés: a Müpa ezzel az ingyenes programmal nemcsak a műfaj sokszínűségét ünnepli, hanem azt is megmutatja, milyen fontos szerepet tölthet be a zene a párbeszéd és a megértés előmozdításában – határokon, generációkon és stílusokon átívelve.


Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok