Müpa Magazin+ / Ráadásul
Jung_Jaeil_c_Young_Chul_Kim.jpg

© Young Chul Kim

A death metáltól Hollywoodig: Jung Jaeil a Müpában

2025. 10. 13. Nagy István

Hamarosan a Müpába látogat a kortárs filmzeneszerzők egyik legkiválóbbja, hogy élőben is előadhassa műveit a magyar közönségnek. Most bemutatjuk az Oscar-díjas mozifilm, az Élősködők, valamint a Netflix sikersorozata, a Squid Game: Nyerd meg az életed komponistájának életútját, és a vele készített interjúnkból is felidézünk néhány érdekességet.

Talán kevesen gondolnák, hogy a kiváló dél-koreai zeneszerző eleinte a metálért rajongott. Persze érdemes egy kicsit még korábbra visszamenni az időben: az 1982-ben Szöulban született Jung Jaeil édesanyja unszolására már háromévesen elkezdett zongorázni, néhány évvel később azonban áttért a gitárra. Bármennyire is hihetetlen, de az extrém zenei műfajok iránt érdeklődött. Igencsak megkedvelte az akkoriban egyre népszerűbbé váló Metallicát, de talán még nagyobb hatást tett rá egy underground együttes, a death metálban utazó brit Carcass. Sőt, 13 évesen még hirdetést is feladott egy zenei lapban, amelyben basszusgitárost és dobost keresett maga mellé.


A filmzenék is hamar megtalálták: 15 évesen már zenét készített egy áldokumentumfilmhez. Nem sokkal később basszusgitárosként csatlakozott egy Gigs nevű zenekarhoz, közben pedig a Szöuli Jazzakadémia hallgatója lett, ahol zeneszerzést tanult. A 2000-es évektől kezdve aztán mind jobban elmerült a filmzenék világában, és egyre több ilyen jellegű megbízást kapott. Amikor arról kérdeztük, van-e kedvenc filmzeneszerzője, meglepő válasz érkezett: „Nincs kedvenc kortárs komponistám. Sokkal jobban szeretem azt, ha egy rendező jó érzékkel kiválaszt egy létező komolyzenei művet a filmjéhez. Ilyen szempontból Julian Schnabel a kedvenc rendezőm, ő ezt nagyon jól csinálja.”


2017 filmzenei szempontból fordulópontnak bizonyult a karrierjében, hiszen az akkor már komoly névnek számító Bong Joon Ho ekkor kérte fel az Okja című különös szatíra muzsikájának megkomponálására. Az amerikai–dél-koreai koprodukcióban készült alkotás nemzetközi szereplőgárdáját a hazai nevek mellett Tilda Swinton, Paul Dano, Giancarlo Esposito és Jake Gyllenhaal erősítette. Innen már egyenes út vezetett az Élősködőkhöz, amely 2020-ban általános meglepetésre elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat. A film sikere révén Jung Jaeilre is nagyobb reflektorfény irányult, hát még amikor egy évvel később ő lett a hatalmas nemzetközi sikert arató Squid Game sorozat komponistája. A széria főtémájában felfedezhető a gugak nevű koreai tradicionális népzenei stílus hatása, amiről a zeneszerző ezt mesélte: „A gugak jelentős mértékben a sámánizmusból merített ihletet. Gyakori hangszer ezekben a dalokban a furulya, és mivel a Squid Game főcímében is van ilyen hangszer, többen is azt mondták, hogy a gugak inspirált a téma megírásánál. Én viszont úgy érzem, hogy furulya ide vagy oda, itt is inkább a metál hatott rám. Szívesen merítek könnyűzenei műfajokból, akár K-pop előadóktól is. Szeretem és becsülöm az olyan együtteseket, mint a BTS vagy a Blackpink. Hatalmas munka van a produkcióik mögött.”


A Squid Game évekre szóló elfoglaltságot jelentett Jung Jaeilnek, a 2021-ben debütáló sorozat idén ért véget a harmadik évaddal. Az egyre népszerűbb komponista aztán Amerikából is kapott ajánlatot: első körben James Sweeney felkérését fogadta el a Twinless című kis költségvetésű filmre. Jóval nagyobb produkciónak bizonyult a szintén idei keltezésű Mickey 17 Robert Pattinson főszereplésével, amelyben Jung ismét Bong Joon Hóval dolgozhatott. „Nincs igazán különbség aközött, hogy hazai vagy hollywoodi filmen dolgozunk együtt. A munkamódszerünk változatlan, és továbbra is remekül tudunk együttműködni. Mozifilmekhez könnyebb zenét írni, mint sorozatokhoz. A Squid Game 22 epizódja rengeteg időmet felemésztette” – mesélte.


Ami a terveket illeti, már be is futott a legfrissebb felkérés: a zeneszerző jelenleg egy újabb sorozaton dolgozik, ami azt jelenti, hogy egy darabig ismét alaposan be vannak táblázva a napjai. A szóban forgó széria a Ponies címet kapta, és Jung szerint valószínűleg 2026-ban kerül képernyőre. A főszerepeket a Trónok harcából megismert Emilia Clarke, illetve Haley Lu Richardson (A Fehér Lótusz) alakítja. Az 1977-ben játszódó történet két nő sorsát mutatja be, akik egyaránt a moszkvai amerikai nagykövetségen dolgoznak, és titokzatos módon hirtelen elveszítik a férjüket.


A komponálás mellett Jung Jaeilnek azért arra még marad ideje, hogy műveit a színpadon is bemutassa. Amikor megkérdeztük tőle, milyen műsorra számíthatunk a Müpában, azt válaszolta, leginkább az Élősködők és a Squid Game zenéjét játssza majd, hozzátéve: „a koncerteken leginkább zongorázom. De ki tudja, lehet, hogy a gitár is előkerül majd.” Minden fellépésére követik otthoni zenésztársai, akik tradicionális koreai hangszereket szólaltatnak meg, de a koncertek elengedhetetlen része a szimfonikus nagyzenekar is, amely helyszínről helyszínre változik. A Müpában a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséri majd a komponistát, aki természetesen mindent előre egyeztet az est karmesterével, Szüts Aporral, és közös próba is lesz a helyszínen. „Nagyon szeretem Budapestet, több alkalommal is jártam már a városban – meséli. – Épp ezért nagyon várom, hogy visszatérjek Magyarországra, és persze a koncert is rendkívül fontos számomra. Lényegesnek tartom még megemlíteni magyar zenészkollégámat, Sapszon Bálintot, akivel az Élősködőkön és a Squid Game-en is dolgoztam együtt. Fantasztikusan tehetséges ember, és remélem, hogy a jövőben is sokszor lesz még lehetőségünk a közös munkára.”


Cikkajánló
Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok