Müpa Magazin+ / Ráadásul
Joachim-Ma-Stradivarius.jpg

Fotó: Sotheby's

Több mint 4 milliárd forintnak megfelelő összegért kelt el a Joachim-Ma Stradivari hegedű

2025. 02. 10. Müpa

Új gazdára talált a New York-i Sotheby's aukciósház február 7-i árverésén egy különleges, Antonio Stradivari aranykorszakából származó hegedű. Bár rekordösszeget vártak, végül „csak” 11,25 millió dollárért kelt el, ami körülbelül 4,4 milliárd forintnak felelt meg.

Stradivari neve összeforrt a világ legértékesebb és legkülönlegesebb hegedűivel. A cremonai mester legjobban sikerült hangszereit az 1700 és 1720 közötti időszakra datálják, a most árverésre bocsátott Joachim-Ma hegedű 1714-ben készült.

A legszebben szóló darabok általában jelentős művészekhez kerültek, és gyakran egykori gazdájukról nevezték el őket. A hangszer nevének első fele egykori magyar birtokosára, az 1830-as születésű Joachim József hegedűművészre utal, akit gyakran emlegetnek kora legkiemelkedőbb virtuózaként.

Köpcsényben született, és igazi csodagyerekként indult: Pest után Bécsben és Lipcsében tanult, ahol maga Mendelssohn vette pártfogásába. Beethoven hegedűversenye neki köszönhetően vált igazán népszerűvé, illetve ő mutatta be Brahms neki ajánlott D-dúr concertóját, feltehetően éppen az említett hangszeren. Bár élete során több Stradivari is a tulajdonában volt, ezt a darabot mindvégig használta.

A hangszer nevének második fele a kínai Si-hon Ma hegedűművészt takarja, ő volt az utolsó magánszemély, aki birtokolta. 2009-es halála után egykori iskolája, a New England Conservatory (NEC) örökölte meg a hegedűt: a befolyt összegből nagyszabású ösztöndíjprogramot indítanak.


magazine.tags
magazine.article_recommendations
magazine.program_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register