© Nagy Attila, Müpa
Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat
A Svéd Királyi Tudományos Akadémia 1901 óta összesen 122 alkalommal osztotta ki az irodalmi Nobel-díjat, amelyet eddig egyszer vehetett át magyar író, 2002-ben Kertész Imre. Huszonhárom év után Krasznahorkai László személyében újra egy magyar írót díjaztak, „lenyűgöző és látnoki erejű műveiért, amelyek az apokaliptikus terror közepette megerősítik a művészet erejét", szól a hivatalos indoklás.
A gyulai születésű Krasznahorkai nemcsak itthon, de nemzetközi szinten is elismert alkotó, akinek munkásságát az évek alatt számos alkalommal díjazták. 1993-ban Az ellenállás melankóliája című regényét Németországban az év könyvének választották, míg 2010-ben a Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetéért vehette át a Brücke Berlin-díjat. 2014-ben elnyerte az American Award irodalmi életműdíjat, egy évvel később a nemzetközi Booker-díjat, 2021-ben az Osztrák Állami díjat vehette át, Herscht 07769 című elbeszélése pedig 2022-ben megkapta a Libri-díjat. Legutóbbi regénye, a Zsömle odavan 2024 elején jelent meg a Magvető gondozásában.
Több művéből is film készült, az 1985-ös Sátántangót valamint a 2011-ben bemutatott A torinói ló című filmet is jó barátja, Tarr Béla rendezte.
A díjakat hagyományosan december 10-én, az alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át, a svéd királyi család jelenlétében.
Az elmúlt évek során kétszer is volt szerencsénk vendégül látni az írózsenit a Literárium sorozat keretében. A legutóbbi, 2017-es est beszélgetése Müpa+ regisztrációval teljes hosszában meghallgatható a Müpa podcastjában.