Müpa Magazin+ / Ráadásul
getty-images-QcEFX7eMJDk-unsplash.jpg

Forrás: Getty Images for Unsplash

Kolindától a Diótörőig

2024. 12. 20. Csabai Máté

Hiába tűnhet úgy, az adventi időszak nem akkor veszi kezdetét, amikor már Mariah Carey és Michael Bublé dalait játsszák a bevásárlóközpontokban. De ne gondoljuk, hogy a zenének nincs komolyabb szerepe a karácsonyi ünnepkörben annál, mint hogy aláfestést biztosítson az év végi költekezéshez.

A régiek tudták. A regölés házaló énekmondást jelentett a naptári év kezdetén – román megfelelője, a kolendálás ugyanabból a tőből származik, mint a kalendárium –, s noha pogány gyökerei miatt évszázadokig üldözött, kitagadott része volt az udvari és paraszti kultúrának, lassan beépült a keresztény hagyományokba, s hasonlóvá vált a germán, szláv vagy angolszász kultúrában felfedezhető karénekléshez – ezekkel az örökzöldekkel a rádió és a televízió aztán az egész világot megismertette.

Talán emlékszünk a felvételre, amelyen David Bowie és Bing Crosby együtt énekelte a Little Drummer Boyt. De még mielőtt eljutnánk Irving Berlin White Christmas című daláig, amelynek 1942-es verzióját a maga 50 millió példányával máig a valaha legnagyobb számban eladott lemeznek mondják, lépjünk át a klasszikus zene világába. .

Johann Sebastian Bach számára a karácsony munkát is jelentett. Legnagyobb megbízása az 1734-ben a karácsonyi időszakra, kifejezetten templomi megszólaltatásra komponált, hatrészes Karácsonyi oratórium. Liturgikus célokat szolgált az a fenséges Magnificat is, amelyet közvetlenül azután kértek tőle, hogy kinevezték a Tamás-templom zenei mindenesének. A másik megunhatatlan klasszikus, Händel Messiásának dublini „ős-ősbemutatójára” húsvét után került sor – csak az 1810-es évek után, főként a bostoni Handel Society kitartó erőfeszítései nyomán vált szokássá karácsonykor előadni. Bár az ünnepek vallásos tartalma a modern korra részben kiüresedett, James MacMillan a bachi tradícióhoz kapcsolódott, amikor 2021-ben megkomponálta saját, szép hangzásra törekvő, közérthető Karácsonyi oratóriumát.

Az ünnepkörtől elválaszthatatlan Csajkovszkij Diótörője is, ma már elképzelhetetlen, hogy egykor a szentpétervári bemutató közönsége a gyermekek túlzott szerepeltetésére panaszkodott. S ha már első két felvonása karácsony napján játszódik, szeretjük ilyenkor meghallgatni Puccini Bohéméletét is. És minek tagadni, a karácsonyhoz hozzátartozik John Williams is, aki a Scsedrik című réges-régi ukrán karácsonyi népdalt is felhasználta a Reszkessetek, betörőkben. Ha valaki legalább a folytatáshoz figyelmébe ajánlotta volna a Mennyből az angyalt, akkor az is hasonlóan világhíres lenne.


A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2024/25-ös évadának 2. számában jelent meg.

magazine.article_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register