Müpa Magazin+ / Ráadásul
MHaydnRSalieri-illusztracio_Midjourney.jpg

Forrás: Midjourney

Két ritkaság Mindenszentekkor

2025. 10. 20. Esze Dóra Emma

275 éve született és 200 éve hunyt el Antonio Salieri, Gluck tanítványa, az olasz klasszikus, aki a bécsi klasszikusok közé nem fért be, aki három nyelven írt operát, és aki a 19. század beköszöntével szinte teljesen eltűnt az európai színpadokról. A kozmopolita zeneszerzőre Liszt Ferenc és Schubert is felnézett, óriási szerepet játszott a korabeli zeneszerzői nyelv kialakulásában.

Ez a Salieri nem az a Salieri, akit annyira szeretünk nem szeretni az Amadeusban. Az álnok, féltékeny, az osztrák zseni ellen áskálódó középszerű kismester alakja egyszerű városi legenda, a szakmai rivalizálás elkoptatott kliséjét lovagolja meg. Alapja azonban semmi. Mozart egy édesapjának írt leveléből valóban arról értesülhetünk, hogy a császár szemében egyetlen zeneszerző létezik, az pedig Salieri – de azért esze ágában sem volt arzénnal gyilkolni Wolfgangot, már csak azért sem, mert Mozart nem mérgezésben halt meg. A rivalizálásukról szóló pletyka Mozart halála után kapott szárnyra.

Salieri hangja sokkal inkább illeszkedik a németosztrák, mint az itáliai hagyományokba. Kétség sem férhet hozzá, hogy leghíresebb szakrális kompozíciója, a c-moll requiem méltó programja a világ bármely hangversenytermének. Vokális szólamait nem adják ingyen, a hangnemváltások, a fúgabetétek olyan színessé és elevenné teszik, hogy nem is értjük, hol maradt az életünkből idáig ez a csodálatos darab.

Mondják, Salieri is a saját temetésére komponálta a maga rekviemjét – igaz, jóval kevésbé titokzatos körülmények között, mint Mozart, ráadásul még húsz évet élt, miután kitette a kettősvonalat a mű végére.

Mindenszentekkor idén ezt a ritka gyöngyszemet is hallhatja a közönség a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, hiszen a Müpában már hagyomány, hogy halottak napja előestéjén a slágerré vált halotti misék helyett inkább kevésbé ismert alkotások csendüljenek fel. Az Orfeo Zenekart és a cseh régizene-együttest, a Collegium Vocale 1704 kórusát ezúttal a magyar közönség által igen kedvelt Howard Williams vezényli, a négy szólista Pasztircsák Polina, Corinna Scheurle, Martin Mitterrutzner és Konstantin Fedotov lesz.

Az est másik darabja szintén ritkaság: Michael Haydn, a nagy bécsi klasszikus egyik öccsének rekviemje. A híres báty ragyogása nemhogy nem homályosította el Michael életét, épp ellenkezőleg: csak még fényesebben sütött rá a nap a testvéri kapcsolatnak köszönhetően. A nyolcéves Michael már Joseph tehetségének köszönhetően került be fiúszopránként a bécsi Szent István-katedrális kórusába, alig négy évvel később pedig, tizenkét évesen a templom másodorgonistájaként már saját keresete is lett. Negyvennégy évig dolgozott Kapellmeisterként Salzburgban, ezalatt körülbelül 360 darabot komponált. Ugyanitt mestere lehetett az ifjú Carl Maria von Webernek és Anton Diabellinek.

Joseph és Michael egész életükben közel álltak egymáshoz. Joseph, a koncertjáró közönség java által mégiscsak jobban ismert Haydn úgy gondolta, Michael templomi művei értékesebbek az övéinél. Az utókor óvatosan úgy vélheti, talán valóban bizalmasabb, intimebb hangulatú darabokról van szó, erősebben tapintható bennük komponistájuk odaadása. Az összehasonlítás kényszere nélkül azonban leginkább örülhetünk, hogy ennyire gazdag kincstárból válogathatunk.

Köszönjük, Antonio, köszönjük, Michael.


A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2025/26-os évadának 1. számában jelent meg.

magazine.article_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register