Keletről nyugatra – a Közel-Kelet és a Kaukázus népi hangszerei

Népzenei hagyományunk fontos részét képezik azok a pengetős hangszerek, amelyek rövidebb-hosszabb utakon, de kelet felől érkeztek Magyarországra. A Közel-Keleten és a Kaukázus térségében hamar megtalálni azokat a hangszerváltozatokat is, amelyek arra emlékeztetnek bennünket, hogy – akárcsak egyéb néphagyományaink – zenei tradícióink sem vákuumban születtek, és folyamatos párbeszédet tartottak-tartanak fenn a minket körülvevő kultúrákkal.

Kelet felől érkezett hozzánk például a tambura nevű pengetős hangszer, amely aztán főleg a Dél-Alföldön és Baranyában, határainkon túl pedig Horvátországban, a Vajdaságban és Szlovéniában vert gyökeret. Eredete ugyanakkor egészen az ősi Indiáig vezethető vissza, és tőlünk keletre szinte minden kultúrkör zenei hagyományában előfordult valamilyen formában. A tambura valójában egy teljes hangszercsaládot jelöl, és változatosságából fakadóan egész tamburazenekarok megalakulására adott lehetőséget, amelyekben jellemzően a prímtambura felelős a dallamvezetésért, míg a nagyobb alakú basszprím, a kontra, a cselló és a tamburabőgő adja a kíséretet.

A grúz zenei hagyományok egyik legérdekesebb hangszere a panduri, ez a háromhúros pengetős hangszer, amely főleg az ország keleti részére jellemző, egyedi hangszíne pedig a grúz népzene elengedhetetlen és összetéveszthetetlen elemévé teszi. A tambura távoli rokonának is tekinthető, ám fontos különbség, hogy a panduri megszólaltatásához a zenész nem használ pengetőt.

A hazánk népzenei hagyományában is elterjedt ütőgardon különlegessége, hogy – mint az a nevéből is kiderül – alapvetően ütőhangszernek minősül, és a népzenei együttesek ritmusszekcióját erősíti, ugyanakkor az ütővel megszólaltatott húrokat jobb kézzel – úgynevezett csippentéssel – meg is pengetik.

Az arab és a perzsa zenehagyomány egyik legjellegzetesebb képviselője az úd. Ma is ismert, Irán-, Egyiptom- és Törökország-szerte használt formájában több mint másfél ezer évvel ezelőtt jelent meg a Közel-Keleten a tradicionális perzsa hangszer, a barbat továbbfejlesztett változataként. A 8. század elején az Ibériai-félsziget arab meghódításával került Európába, ahol a középkor évszázadai során utat nyitott a lant és a gitár kialakulásának, így e hangszerek elődjének is tekinthető. Jelentősége azonban jóval túlmutat ezen, hiszen a Közel-Kelet zenei világa gyakorlatilag elképzelhetetlen lenne nélküle.

Az úd nyakán nincsenek bundok (a bund, vagy más néven érintő a gitár fogólapjába beillesztett fémhuzal, ami megkönnyíti a pontos intonálást), ebből következően képes leképezni az európai fül számára egzotikusnak ható, az arab és perzsa zenei hagyomány névjegyének számító negyedhangokat. A hangszer ezen adottsága ugyanakkor a bal kéztől tökéletesen precíz munkát követel meg, hiszen a húrok lefogásakor minden milliméter óriási jelentőséggel bír a hang tisztaságának szempontjából.

Többek között ezekkel a különleges hangszerekkel és sokoldalú hangzásvilágukkal is megismerkedhet a Müpa közönsége, hiszen december 10-én a Fesztivál Színház színpadán lép fel a LAKVAR, Péter Hajnalka magyar–bolgár énekes-zeneszerző, valamint Zura Dzagnidze panduri- és gitárművész a népzenét a jazz és a kortárs könnyűzene elemeivel ötvöző, az utóbbi évek egyik legizgalmasabb folkprojektjeként számontartott formációja, december 18-án pedig a Le Trio Joubran nevű palesztin údtriót látjuk vendégül a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.