Müpa Magazin+ / Ráadásul
141024_Elvis_Costello_Solo_in_Concert_MUPA_365970_vagott.jpg

Elvis Costello és felesége, Diana Krall is többször járt már a Müpában, ám együtt még sosem

Harmónia és diszharmónia a színpadon és a magánéletben

2025. 10. 08. Both Gabi

A zene az egyik legősibb kapcsolódásunk egymáshoz és a világhoz. Sokszor látunk világhírű zenészeket, akik a színpadon kívül is összekötik az életüket, és akkor is inspirálják egymást, ha nem ugyanabban a műfajban alkotnak. Ha pedig mégis együtt zenélnek, a közönség kivételes figyelmét is megkapják, hiszen közös szenvedélyük a nézőtérre is elér. Most ismert zenei párosok egymásra találását és olykor szétválását szemlézzük – néhány különleges zenei kollaboráció nyomán.


Diana Krall és Elvis Costello – Közös szenvedély

„Furcsa módon egymilliárd ember előtt találkoztunk a színpadon” – idézte föl a kezdeteket Elvis Costello, akit épp egy Grammy-díjátadón varázsolt el Diana Krall. Azt is hozzátette: „Olyan, mintha a showbusiness istenei rendezték volna így.” Krall és Costello 2003-ban kötötték össze az életüket, és azóta is mély harmóniában élnek, 2006-ban született ikreik már a maguk útját járják. A zenészvilág egyik leginspirálóbb és legnagyobb hatású párosává váltak: kapcsolatuk tökéletes példája annak, hogy két, látszólag különböző zenei világban mozgó művész is képes megtalálni a közös nyelvet. Tavaly Costello adott szólókoncertet a Müpában, idén pedig Diana Krall érkezik szintén szólóban: viszont duplakoncerttel örvendeztet meg bennünket.


Diana Damrau és Nicolas Testé – A német koloratúrszoprán és a francia basszbariton

Damrau és Testé 2010-ben házasodott össze, azóta is fáradhatatlanul járják a világot, két fiuk pedig – ha csak lehet – velük tart. Bár ez az őrült tempó olykor elfárasztja őket, a zene szenvedélyétől mindig újra szárnyra kapnak. Saját bevallásuk szerint nagyon szeretnek együtt színpadra lépni, amit a fiaik is örömmel látnak, ám hangjuk karaktere miatt a szerelmes szerepek sajnos kimaradnak a közös repertoárból: „Szerelmes jeleneteket sajnos nem adhatunk elő együtt. De ki tudja, lehet, hogy jobb ez így. Szerintem a magánéletnek nincs helye a színpadon” – mondta Diana Damrau. A lényeg persze az, hogy a sokszor zaklatott körülmények között is megtalálják a családi harmóniát.


Diana Damrauról és Nicolas Testéről a színpadon is sugárzik a harmónia


Majdnem tíz éve már, hogy egy emlékezetes bel canto gálán a házaspár közös koncertet adott a Müpában, amit négy évvel később is megismételtek, de Diana idén áprilisban is fellépett nálunk, akkor Jonas Kaufmann-nal énekelt.


Jonas Kaufmann és Christiane Lutz operarendező – Legkedvesebb közös „produkciójuk”: Valentin, a kisfiuk

Nagy port vert föl, amikor a világ egyik legjobb tenorjának tartott Jonas Kaufmann-nak felbomlott 15 évig tartó házassága Margarete Joswig mezzoszoprán énekesnővel. Három gyerekük született, ám 2014-ben békében elváltak. A sármos tenor még ugyanabban az évben találkozott Christiane Lutz operarendezővel, akivel 2019 első napjaiban össze is házasodtak, pár hónappal később pedig megszületett közös fiuk, Valentin. Christiane, a neves operarendező egy kifejezetten családoknak szóló operaház koncepciójának kidolgozásában is jelentős szerepet vállalt: a bécsi Künstlerhaus egyik szárnya tavaly nyár óta telt házzal fogadja a látogatókat.


Bár a színpadon egyértelmű köztük a kémia, Diana Damrau és Jonas Kaufmann a magánéletben más mellett találták meg a boldogságot © Nagy Attila, Müpa


Jonas Kaufmann legutóbb épp Diana Damrauval lépett föl a Müpában egy Mahler és Richard Strauss dalaiból álló programmal, legközelebb pedig 2026. április 24-én áll újra a Müpa színpadára.


Kevésbé jól sikerült kollaborációk


Persze ahogy a színpadon, úgy a magánéletben is gyakran kiderül, hogy az elsőre tökéletesnek hitt páros mégsem találja a közös hangot.

Miután 2018-ban elvált Andris Nelsons karmestertől, a lett Kristīne Opolaist az aranyszínű hanggal megáldott Jonathan Tetelmannal hozták hírbe. Mint kiderült, csupán színpadi duettjük volt rendkívül sikeres, hiszen Tetelman 2024-ben feleségül vette kislányának édesanyját, Andreát, azóta pedig egy kisfiú is érkezett a családba.


Anna Netrebko és Yusif Eyvazov 2016-ben még egy párként léptek a hangversenyterem színpadára, azóta azonban szétváltak útjaik


Napjaink egyik legtündöklőbb operacsillaga, Anna Netrebko és az azerbajdzsáni tenor, Yusif Eyvazov igazi álompárnak tűnt, ám tavaly kiadtak egy közleményt: „Tízévnyi boldog együttlét után meghoztuk a nehéz, de békés döntést a különválásról.” Az egykori szerelmesek azóta is szoros barátságot ápolnak egymással, fellépéseiket sem mondták le. A magánéletben kihűlt a kapcsolatuk, de a színpadon még a közös szenvedély hajtja őket.

Legutóbb Yuja Wang, a pekingi születésű, New Yorkban élő zongorista, és a nála majd’ tíz évvel fiatalabb finn karmester, Klaus Mäkelä szerelme tartotta izgalomban a közönséget, de intenzíven induló kapcsolatuk a kulturális különbségek miatt hamar véget ért: tavaly óta zenei karrierjükben is külön utakon járnak.


magazine.article_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register