Férfias gesztusok
A klasszikus balett hagyományosan a női testre és karakterekre összpontosított – jusson eszünkbe a lebegő balerina, a törékeny hattyú éteri alakja! A férfiak mintha csupán statisztáltak volna: talán csak azért kellettek, hogy kísérjék, emeljék és tartsák a nőket? Óriási tévedés, hiszen a klasszikus balettrepertoár is bővelkedik olyan férfialakokban, akik nem csupán „kellékek” a színpadon, hanem a történet izgalmas, komplex főszereplői. Szavak helyett testbeszéddel, energiával, valódi drámával hódítanak, vagyis szeretnek, szenvednek, manipulálnak vagy épp elpusztulnak – és mindezt markáns gesztusokkal teszik.
Az első számú balettklasszikus, a Giselle férfi főhőse Albrecht: a fiatal, titkokat rejtegető, vonzó férfi prototípusa. Álruhában udvarol Giselle-nek, és bár a néző nem tudja biztosan, de azért érzi, hogy valami itt nincs rendben. Albrechtről nem mondhatjuk, hogy gonosz lenne, azt viszont igen, hogy gyáva, aki nem képes szembenézni a következményekkel. A Jules Massenet operája alapján, 1974-ben Kenneth MacMillan koreografálta Manon egy másik bukott romantikus, Des Grieux alakját örökíti meg, aki vakon követi a címszereplőt a lejtőn. Szenvedélye érzéki és szuggesztív, ami az ösztönök szintjén kavarja fel a nézőt. Szerelme azonban nem boldog véget, hanem tragédiát érlel.
Velekei László adaptációjában Giselle és Albrecht szerelmét Herkovics Eszter Adria és Daichi Uematsu keltik életre© Nagy Attila, Müpa
A tiszta szerelem képviselői is otthonra találnak a balettszínpadon. A Hattyúk tavában ott van mindjárt Siegfried: szomorú, mély érzésű, igazi kívülálló figura. Találkozása Odette-tel új értelmet ad létezésének, ugyanakkor gyenge és megtéveszthető. Megrendítő, nagy erejű pillanat, amikor ráébred az általa elkövetett végzetes hibára. Teljes szívvel hisz a szerelemben – csakúgy, mint Prokofjev Rómeója. Az ő személyében szenvedélyes és vakmerő fiatalemberrel találkozunk, akinek minden mozdulata a vágy megtestesülése. Hiába hallottuk és láttuk Shakespeare történetét ezerszer, a balettváltozat kivételes erejét az adja, ahogy a férfi címszereplőben a kamaszos túlfűtöttség valósággal testet ölt.
A férfiasság és a humor elegye nyerő kombináció lehet a balettszínpadon is. A Minkus–Petipa-páros Don Quijotéjében épp ilyen karakter az éles eszű, vagány Basilio, aki mindig egy lépéssel a többiek előtt jár. Pimasz fickó persze, mégis hűséges típus, aki kockázatvállalásra is hajlandó. Technikailag is komoly kihívás megjeleníteni: villámgyors és precíz mozdulataitól szinte szikrázik a színpad. A Byron verse nyomán készült A kalóz főszerepében Conrad igazi romantikus kalandor. Szó sincs titkos csábításról: vérbeli kalózhoz méltóan ő bizony nyílt kártyákkal játszik. A talpig férfi Conrad már megjelenésével hódít: a balettirodalom fizikailag is talán legintenzívebb férfiszerepe az övé.
Ahogy az operaszínpadon, úgy a balettban is van olyan, amikor a férfi nem testi erejét, hanem lelke tisztaságát veti latba a cél érdekében. Dumas regénye ihlette A kaméliás hölgyet: itt érdemes Verdi Traviatája mellett John Neumeier balettverziójára kitérni. A Marguerite Gautier szívéért lángoló Armand Duval sebezhető, vívódó, csupa kétely férfi – a szó legjobb értelmében vett kortársunk ő. Szerelmesként fájdalmas és kiszolgáltatott, máskor gyengéd és nyers. És alighanem épp ez teszi ellenállhatatlanná.
Hogy mitől működik mindez a balettszínpadon? Régi igazság: a szavak hazudhatnak, a nyelv megcsalhat minket, de a mozdulatok mindig őszinték, mert mögöttük ott feszülnek a kimondatlan érzelmek. A fenti válogatásból is kitűnik, hogy a balettban a férfikarakterek egyszerre erősek és sebezhetőek. Gyorsan változó világunkban talán ez a legfontosabb tanulság: az erő és az intimitás nem egymás ellen dolgozik, hanem egymást erősíti.
