Építő energiák: Femi Kuti portréja

Az afrobeat műfajának megalapítója, Fela Kuti nemcsak a megunhatatlan nyugat-afrikai jazz-funk-joruba-highlife hibridet hagyta ránk, hanem számos gyerekét is, akik közül ketten vitték tovább a lángot. A legidősebb, Femi Kuti sokáig zenélt apjával, mára pedig a műfaj egyik legnagyobb sztárja. Positive Force nevű zenekarával március 9-én tölti be a Müpát pozitív energiákkal.

Femi Kuti © Optimus Dammy/ Partisan Records

Családi hagyományok

A szülőről gyerekre szálló hagyományok, a szakmai öröklés a muzsikusok világában is természetes folyamat, persze a híres szülő árnyéka sokszor nagyon messzire nyúlik. Erről bizonyára sokat tudnának mesélni John Lennon, Bob Dylan, Peter Gabriel vagy Roger Waters gyerekei. Afrikában azonban ez egészen más kérdés, hiszen nagyon sok esetben a zenészdinasztiák gyakorlatilag determinálják a gyerekek életét, a nyugat-afrikai griotok vagy djelik, azaz az énekes-történetmesélők évszázados hagyományokat visznek a mai napig.

Már gyerekkorban eldől, hogy az alma nem eshet messze a fájától, elég csak mondjuk a Diabaté családra gondolni. Toumani Diabaté apja, Sidiki híres korás volt, és a világsztár Toumani fia, a legifjabb Sidiki is az lett. Vagy ott van Ali Farka Touré, akinek fia, Vieux Farka Touré legutóbb a Khruangbinnel készített lemezt. Az afrobeatet a hatvanas években kialakító Fela Kuti gyerekei közül a legidősebb, Femi Kuti már a hetvenes években zenélt apjával, mielőtt önálló útra tért, legfiatalabb gyermeke, az 1983-as születésű Seun Kuti pedig továbbvitte apja Egypt 80 nevű zenekarát.

De mi is az az afrobeat?

A nigériai Fela Kuti szaxofonos és Tony Allen dobos által kifejlesztett stílus a nyugat-afrikai joruba zenei hagyományokat, a ritmusközpontú apalát, a jujut és a fujit, valamint a ghánai highlife-ot – egy már eleve afrikai tradicionális zenét és amerikai jazzt keresztező műfajt – eresztette össze a modern jazzel, valamint a soullal és a funkkal, és ebből hozta létre a grúvos, fúvósokban dús, hosszan kibomló dalokra épülő új műfajt, az afrobeatet. A hetvenes években ellenállhatatlan, nagy hatású életművet épített, amelyet a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején újra felfedeztek. Ekkor jelentős afrobeat-hullám indult el – olyan zenekarokkal, mint az Antibalas, a Kokolo, a Budos Band, vagy épp a magyar szupergrup, a Mabon Dawud Republic –, miközben Femi Kuti már régóta autentikus forrásból éltette a zsánert. Fontos! Az afrobeatet nem szabad összekeverni a manapság divatos, hasonló nevű afrobeatsszel, amely hiphopos, R&B-s, house-os hatásokat és 21. századi nyugat-afrikai zenéket keresztez.

Fela Kuti 1989-es koncertjén
Forrás: Partisan Records

A pozitív erő

Femi Kuti 15 éves koráig édesanyjával élt, interjúkban hangsúlyozza, hogy ez nagyobb hatással volt rá, mint édesapja bármikor. 1977-ben azonban Fela szárnyai alá vette a hozzá hasonlóan tehetséges szaxofonost, és 1979-től lemezein is szerepeltette fiát. Amikor az Africa 70 nevű Fela-kísérőzenekarból 1981-ban Egypt 80 lett, az altszaxofonos Femi már teljes jogú tagként volt jelen a többi zenész között, és fújt a továbbra is remek, nyolcvanas évek eleji Fela-lemezeken. A politikai és társadalmi aktivista Fela 1984-es bebörtönzése után Femi még vezette az Egypt 80-t apja 1986-os szabadulásáig, ám ekkor – nem épp békében – különváltak. Femi megalakította Positive Force nevű zenekarát, de egy ideig még apja árnyékában alkotott, aki a szakítás után hosszú évekig szóba sem állt fiával – pedig a társadalmi tudatosságot már az első, 1989-es No Cause For Alarm? című lemezzel továbbvivő Femi hangszerelőként, zenekarvezetőként is tehetséget mutatott.

Az 1995-ös, cím nélküli harmadik LP-vel a zenei világ kezdte észrevenni, hogy Femi nem apja zenéjét másolja, hanem kialakította saját nyelvét, amely egy szellősebb, lágyabb, játékosabb, hovatovább pozitívabb hangot ütött meg – miközben a zenész körkörös légzéssel akár 50 percig is képes kitartani egyetlen hangot a szaxofonon. A következő, elektronikával, majd hiphoppal is kísérletező lemezek (Shoki Shoki – 1998, Fight To Win – 2001) fogadtatása már önmaga jogán ismerte el Femi világát, aki azóta a zsáner egyik vezető alakja, és jobbnál jobb albumokkal (Day By Day – 2008, Africa For Africa – 2010, No Place For My Dream – 2013) bővíti az afrobeat-kánont. Közben persze a hagyományt is folytatta azzal, hogy átadta a lángot fiának, Made Kutinak, akivel 2021-ben egybecsomagolva adtak ki párlemezt. Femié Stop The Hate címmel jött ki – máig folytatja a pozitív energiák árasztását.

Made és Femi Kuti © Optimus Dammy/ Partisan Records

Kollaborációk, aktivizmus

A pozitív energiák pedig vissza is hatnak. Femi szerepelt a 21. század első hibátlan raplemezén, Common Like Water For Chocolate-jén, de tehetségére még olyan eltérő zsánerű előadók is igényt tartottak, mint az Idjut Boys, a Thievery Corporation, a P18, Rachid Taha, vagy a Coldplay. Hatszor jelölték Grammy-re, családi örökségét pedig társadalmi aktivizmussal is tovább élteti – sok más mellett a korrupció, a klímaváltozás és a szegénység ellen emel szót dalaiban. Egy biztos: ellenállhatatlan koncertre számíthatunk, építő energiákkal, amelyeket a hétköznapokba is átvihetünk majd.