Cseng-bong a város – Takuya Kuroda a Müpában
A városi élet közege, a folytonos lüktetés, a mindent átható zajból ritmusokká, majd dallamokká összeálló hangok óceánja szólal meg Takuya Kuroda legújabb albumán. Az Everyday című lemez a japán jazztrombitás karrierjének esszenciájaként is értelmezhető, a Müpa közönsége pedig november 5-én végre élőben is meghallgathatja a kortárs jazz egyik legismertebb képviselőjének friss munkáját.
November 5-én újra a Müpa színpadán köszönthetjük a világhírű jazztrombitást, Takuya Kurodát, aki 2018-ban Barabás Lőrinc vendégeként már ízelítőt adott eklektikus zenei világából a magyar közönségnek. Idén saját formációjával érkezik: a jazzt, a post-bopot, a neo soult, a hiphopot és az elektronikus zenét ötvöző, sodró tempójú koncerten legújabb, Everyday című albumát mutatja be. A kritikusok a modern jazz diadalaként értékelték a lemezt, amelyen Kuroda a trombita mellett más hangszereket is megszólaltat.
A különböző műfajok sajátosságait vegyítő, a köztük lévő kommunikációt fontosnak tartó gondolkodásmód mindig is jellemző volt a 45 éves, Amerikában élő japán zenészre, aki – saját bevallása szerint – új lemezén a város hangjaira írt dalaiban a jazz spirituális aspektusait is kutatja. Iskoláskora óta zenél, először Kobéban csatlakozott különböző zenei formációkhoz, majd 2003-ban az Egyesült Államokba költözött, ahol a Berklee College of Music hallgatója lett, később a The New School for Jazz and Contemporary Musicban a trombita mellett jazztörténetet és kortárs zeneszerzést tanult. Az egyetem után DJ Premier zenekarával, a The Badder Banddel dolgozott együtt, majd turnézott José Jamesszel is, aki szintén a New Schoolban tanult. Ezután a modern jazz egyik fontos együtteséhez csatlakozott, az Akoya Afrobeat zenekarvezetője lett. A csoporttal töltött hat év jelentős hatással volt Kuroda zenei stílusára.
A nemzetközi ismertséget 2014-es Rising Son című albuma hozta meg, amelynek producere José James volt: az erős afrobeates hangzásban is tetten érhető, milyen erősen inspirálta Kurodát az Akoya Afrobeattel való közös munka. A 2016-os Zigzagger című lemez akusztikus és elektronikus zenei elemek ellentétes pólusai között mozog, mert Kuroda szerint az élet maga is gyakran cikkcakkos. „Van, hogy nem könnyű, máskor meg nem annyira nehéz, a dolgok soha nem egyenesek.” Mélyen hatott rá Lee Morgan 1964-es The Sidewinder című albuma, a Zigzagger a soul jazz történetének meghatározó lemeze előtti tisztelgés is: a hiphop és a jazz két megkerülhetetlen alakja, Flying Lotus és J Dilla zenei világára is ráismerhetünk a dalokban. Ám Kuroda számára – saját bevallása szerint – a fő inspirációt mindig is maga a zenélés, a hangszeres játék jelenti.
„A zenészek sokszor mondják, hogy a zenémet könnyű hallgatni, de nehéz játszani” – nyilatkozta egy korábbi lemeze kapcsán. Az új albumon is kreatívan kombinálja a kimondottan technikás, milliméterre kiszámolt játékot a laza groove-elemekkel. A hamarosan a Müpában is hallható Everyday üzenete is ez, amit Kuroda így foglalt össze: „Egyféleképp tudok csak olyan zenét csinálni, amit szeretnék: ha mindennap keményen ezen dolgozom.” A lemez címe is tükrözi ezt a kettősséget: azt a különleges kitartást, amely minden alkotótevékenység sikerességéhez elengedhetetlen, és amelyért minden egyes nap tenni kell.
A hétköznapok lüktetése, az élet véletlenszerű, mégis oly ismerős ritmusai, a zajokból dallamokká összeálló hangképek alkotják az Everyday magját. A zene folyamatosan körülvesz minket – üzeni Kuroda. Szép példája ennek a Car 1615 A című dal, amely annak a vonatnak a számát kapta, amellyel a zenész gyerekkorában iskolába járt. A hard bop dallamok hirtelen ritmusai a vonatra szállás hangjait idézik, a lassabb rész pedig azt a pillanatot örökíti meg, amikor az ember „nézi, ahogy a világ elhalad” körülötte.
Az alkotás Kuroda számára kezdetben magányos tevékenység, ami fokozatosan válik közösségi élménnyé. „Otthon elkészítem az alapokat, majd beviszem őket a stúdióba, ahol továbbírom őket, vagy kicserélek bennük dolgokat, megmutatom a többieknek, elkezdünk együtt dolgozni, és addig csiszoljuk, amíg olyannak nem hallom, amilyennek eredetileg gondoltam.” A munka tehát ebből a szempontból is folyamatos, más szóval mindennapi: a zenész nem hisz abban, hogy keretek közé lehetne szorítani, nem csak akkor áll neki az alkotásnak, amikor megérkezik a stúdióba. Magában a zeneszerzésben is megpróbál minél inkább az érzéseire hagyatkozni. Jó ideje kifejezetten törekszik arra, hogy engedje leülepedni magában az ötleteket: „Elkezdtem figyelni arra, hogy ne írjam le azonnal, ha egy dallam eszembe jut, hanem inkább feküdjek le aludni. Ha másnap még mindig emlékszem rá, akkor adok neki egy esélyt” – mondta egy interjúban.
Bár Kuroda elsődleges hangszere a trombita, nála valójában mindennek a ritmus az alapja: nemcsak a zenésztársaival köztük áramló energiából vagy épp zenéjének pattogó, megállíthatatlan örvényéből egyértelmű ez, hanem abból is, ahogyan összes dalát átszövi az élet lüktetése, legyen az egy megállíthatatlannak tűnő dobszóló, egy lírai trombitafutam vagy egy szárnykürtön előadott, kimondottan popos, slágeres szám. Kuroda örömmel tobzódik a formákban és stílusokban, ötletessége és nyitottsága teszi korunk egyik legkülönlegesebb jazz-zenészévé.
