Müpa Magazin+ / Ráadásul
2020-2021_tavasz_210604_beck_zoli_a_nemzedek_nelkuli_ember_c_posztos_janos_mupa_beckzoli_pj_13.jpg

© Posztós János, Müpa

Beck Zoli: „Minden térben könnyen és önazonosan mozgok”

2023. 01. 20. Jászay Tamás

Beck Zoltán napjaink hazai popzenéjének egyik legismertebb dalszerző-énekese, a 30Y frontembere, emellett a Pécsi Tudományegyetem oktatója. Mintha egész élete a határátlépésekről szólna: irodalom, tudomány, zene szorosan és változatosan kapcsolódik nála. Grecsó Krisztiánnal közös estje apropóján Jászay Tamás beszélgetett vele.


Gyerekkorában magyartanár vagy popsztár akart lenni?

Egyik sem: nem fogalmaztam meg, hogy valami akarnék lenni. A nagymamám azt mondta, hogy mivel szépen beszélek, legyek pap, aminél ő nagyobb dicsőséget nem tudott elképzelni. Édesanyám inspirációja révén érdekelt a képzőművészet, majd tízéves korom körül megvehettem az első gitáromat. Azóta írok dalokat: valahogy eleve nem mások zenéje izgatott.


Aztán lett egy magyar szakos diplomája. Az irodalmat is zenészként vizsgálta?

A dalszövegeimnek erős az irodalmi tapadása, végtére is emberi történeteket írok. Ez általában is igaz a magyar zenei térre: az írott irodalom ott van, ott visszhangzik a dalokban.


2010-ben védte meg disszertációját. Roma irodalommal foglalkozni határsértő volt akkor?

A romológia vagy még inkább a Roma Studies önálló diskurzustérként máig emancipációs problémákkal küzd. Ezzel együtt, mondjuk, rákérdezni arra, hogy létezik-e etnikus természetű irodalmi kánon, és ha igen, akkor milyen módon létezik, milyen stratégiák mentén lehet róla gondolkodni, mindenhogyan valamiféle szubverzív természetű dolog. Kanonikusnak tűnő, megszokott elbeszéléseket mozdítunk ki, így aztán már maga a rákérdezés is határsértés.

Posztós János / Müpa


Az egyetemen a 30Y sztárjaként vagy szigorú oktatóként tekintenek önre?

Az előbb fejeztem be az előadásomat, és az épület előtt beszélgettem a hallgatókkal, közben odaszaladt egy lány papírral és tollal, persze a kötelező szelfi is megvolt, aztán beszélgettünk tovább. Szóval nem kell se álcáznom magam, se hivalkodnom azzal, ki vagyok, minden térben könnyen és önazonosan mozgok, az aktuális szerepeim természetesen választódnak el vagy érnek össze.


Pécsen létrehozta a Zenélő Egyetemet, miközben a popzene és az akadémiai szféra a köztudatban távol áll egymástól.

Egyszerű volt a ZEN alapgondolata: a popzene mint társadalmi fenomén mindenütt jelen van az életünkben a hajviselettől az öltözködésig, mégis úgy hisszük, nincs vele értelmezői feladatunk. Az is lehet, hogy popzenészként volt bennem rejtett megbántottság is, hogy ez a zene valami leértékelt ifjúsági kultúra, amit illik egy idő után kinőni. Elkezdtünk a hallgatókkal és oktatókkal egy most már több mint tíz éve futó programot, elméleti és gyakorlati kurzusokat kínálunk az összes egyetemi karunk számára.

Grecsó Krisztiánnal közös müpás estjükre olyan gyorsan elfogytak a jegyek, hogy a páros duplázik
© Bátori Gábor Jim 'sinco'


Az irodalommal sokrétű a kapcsolata, a tanítás-kutatás mellett a Libri-díj zsűritagságától a kortárs irodalom jeleseivel közös előadóestekig. Grecsó Krisztiánnal lemezbemutató koncertje lesz a Müpában: mit hoznak magukból?

Valójában mi magunk leszünk és vagyunk a határsértés. Mindketten folyamatosan próbálunk ellépni az elvárásokkal teli tekintet elől: Krisztián dalokat ír, én prózát olvasok, olyan hangszereket szólaltatunk meg, amelyeknek nem vagyunk professzionális művelői. Ettől ez lehetne szimpla dilettantizmus is, ha nem arról szólna az előadásunk, ami alkotói értelemben összeér bennünk: olyasmit pakolunk az estbe, amit egyikünk se tudna a másik nélkül, és ezért a valamiért érdemes kockáztatni mindent.

Az interjú eredetileg a Müpa Magazin 2023. I. számában jelent meg.

magazine.article_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register