A macskazabáló robot mint a rendszerváltozás előhírnöke

A Macskafogó a magyar mozgóképi tömegkultúra korszakos darabja, melynek legendás figurái, szállóigévé lett párbeszédei valamennyi magyar néző számára hivatkozási alappá váltak. Holott a film elkészítése cseppet sem alakult zökkenőmentesen, korabeli kritikai fogadtatása pedig messze nem vetítette előre a film máig tartó kultuszát.

A nehézségek ott kezdődtek, hogy a Macskafogó gyártása nem kapta meg az állami filmfőigazgatóság támogatását. Viszont nem is tiltották meg az elkészítését, így az alkotók a késő Kádár-kori kultúrpolitikában is működő „3T” rendszerében a „tűrt” minősítés mellett nekiláthattak a filmkészítésnek. A Pannónia filmgyár kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak hála egy magyar kötődésű kanadai producer, Séfel József bevonásával indult el a film gyártása. Ternovszky Béla (1943–) rendező és Nepp József (1934–2017) forgatókönyvíró neve a magyar rajzfilm olyan közönségkedvenc produktumaival forrt össze, mint a Gusztáv, a Mézga család vagy a Kérem a következőt! című, főszereplője után Dr. Bubóként ismert televíziós széria. E sorozatokat megelőzte a magyar animáció 60-as évekbeli művészi megújulása, mely elsősorban a karikaturisztikus rajzanimáció térnyerésének volt köszönhető. Alkotói együttműködésük a Macskafogóban teljesedett ki. A Nepp József által írt történet konkrét nyugati sikerfilmek, mindenekelőtt a Csillagok háborúja és a James Bond-széria ironikus kifordítása, amely a sci-fi és a kémfilm mellett számos további mainstream filmzsáner, így a háborús film, a katasztrófafilm, az egzotikus kalandfilm, valamint a vámpírfilm elemeit is beépíti a cselekménybe.

Az akár provokatívnak is nevezhető műfajkombinálás kifejezetten az újraértelmezés gesztusán alapszik és a korabeli tömegkultúra elemeiből építkezik. A Macskafogót már a bemutatását követő első negyedévben több mint hatszázötvenezren látták a hazai mozikban, de azóta is – más magyar filmhez nem hasonlítható – kultikus rajongás övezi idehaza. A film „kortalan” népszerűségét jól szemlélteti a Pesti Műsor korabeli rövidhíre: „Kisgyerek és nagykamasz, fiatalok és öregek, mint a stafétabotot adták egymásnak az ötletet, hogy mit nézzenek meg a mozikban. A Macskafogót!” Az 1986 utolsó negyedévében, október 2-án bemutatott filmet a Fővárosi Filmforgalmazási és Moziüzemi Vállalat a jegyeladások alapján az egész év legjobb magyar játékfilmjének választotta, az 1987-es Magyar Játékfilmszemlén megosztott közönségdíjat kapott. A film kiemelkedő népszerűsége a hazai hivatalos szervek számára is meggyőző lehetett, hiszen az 1986-os filmtermésből az Oscar-díj legjobb külföldi film kategóriájába a Macskafogót jelölték. A filmet övező hatalmas közönségsikert a bemutató idején megjelent kritikák – visszatekintve meglepő és némileg mulatságos módon – nem tükrözték. A sajátos kordokumentumként is olvasható filmajánlók szerzői a Macskafogó műfajfilmes hangoltságát az ötlettelenség számlájára írták, és persze sokuk nehezményezte a film túlzott „amerikanizmusát” a szocialista kultúrkampf jegyében.

Azért persze lelkes és méltató írások is születtek, melyek a Macskafogó színvonalát egyfelől a külföldi animációs filmekhez mérték, vagy épp a hazai játékfilmekhez hasonlították. Bernáth László ismert filmkritikus például pompás gegparádénak tartotta, amelyben a poénok „olyan sűrűn pattognak, mint egy ötperces rövidfilmben”. A film minden jelenete bővelkedik szállóigévé vált mondatokban, amelyek – a kiemelkedő színészhangoknak is köszönhetően – mindannyian fel tudunk idézni, a négy patkánykarakter kidolgozottsága egyenesen a főszereplőkével vetekszik. Ebben valószínűleg közrejátszott, hogy az őket szinkronizáló színészek (Kern András, Szombathy Gyula, Béres Ilona, Pálos Zsuzsa) közös hangfelvétele legendásra sikeredett, ugyanis rengeteg improvizált ötlettel színesítették a megírt párbeszédeket. Az animátorok munkáját pedig – ahogy ezt Ternovszky Béla gyakorta hangsúlyozza – a színészek előre felvett hangjátéka nagyban inspirálja, hiszen az animátorok a színészek hanghordozásához, beszédidejéhez igazítják a rajzfigurák gesztusait és szájmozgását. A 2007 decemberében mozikba kerülő Macskafogó II – A Sátán macskája technikailag hallatlanul professzionális lett, de figurái, párbeszédei már közel sem sikerültek olyan maradandóra.

A második rész, majd az eredeti Macskafogó restaurált verziójának 2018-as újbóli moziforgalmazása kapcsán azonban már az utókor olvasatát is megismerhettük az 1986-os sikerfilmről. Az alkotók ugyan sosem ösztökéltek senkit, hogy rejtett politikai üzenetet keressen a filmben, a rajongók és a kritikusok a film kétpólusú világrendjét gyakorta politikai metaforaként értették. Eszerint a gigantikus macska-egér konfliktus valójában a hidegháborús szuperhatalmak fegyverkezési versenyére utal. Az újkori értelmezések szerint a macskák kapitalista óriásvállalata a „hanyatló Nyugatot” jeleníti meg, addig velük szemben az egerek „az épülő szocializmust” képviselik, melyben a rágcsálók társadalmát az InterMouse, azaz egy rendőri intézmény koordinálja. Kétségtelen, hogy a film popkulturális értelemben előhírnöke volt az 1989-es rendszerváltozásnak, vagy ahogy Csillag Márton a Filmvilágban megfogalmazta, „a korábban ismeretlen, mégis ismerősként ható figurák népmesei hősként vonultak be a köztudatba, és lettek egyszerre a vasfüggöny mögüli elvágyódás és a magyar találékonyság szimbólumai”. Noha a politikai légkör megváltozott, és a repedező szocializmus idején a rendszerváltozáshoz fűzött remények messze nem váltak valóra, a Macskafogó népszerűsége máig töretlen: a macskafogó bulldog-behemótnak mindig van kit megzabálnia.

A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2024/25. évadának 2. számában jelent meg.
Fotók: NFI Filmarchivum