Öt kontinens szupersztárjai érkeznek a Müpába

2025. április 14.

20251001_SirAntonioPappano_c_FrancesMarshall.jpg

Sir Antonio Pappano © Frances Marshall

A Müpa az elmúlt két évtizedben igazi kulturális találkozóponttá vált, a művészek és a közönség számára egyaránt. Nem lesz ez másként 2025 második felében sem, amikor a világ szinte minden tájáról érkeznek fellépők, a karmesterlegenda Sir Antonio Pappanótól a zongoristazseni Víkingúr Ólafssonon vagy a Squid Game zenéjét megalkotó Jung Jae-ilen át a jazz nagyasszonyáig, Diana Krallig. 

Az idén jubiláló Müpa az első húsz évben olyan magas színvonalat teremtett az előadó-művészetben, amely nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő. „Magyarország és Európa egyik vezető kulturális központjaként felelősséggel tartozunk azért, hogy az elmúlt két évtized felbecsülhetetlen művészeti hagyatékát megfelelőképp gondozzuk – mondta Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója. – A feladatunk most nem kevesebb, mint hogy ezt az örökséget tovább gazdagítva a jövőben is a tőlünk megszokott, legmagasabb színvonalú élményt biztosítsuk minden hozzánk érkező számára. A 2025/26-os évad első felének programját is ezt szem előtt tartva állítottuk össze.

Európa legkiemelkedőbb művészei az új évadban is egymást váltják a színpadon: először dirigálja a Müpában a világ egyik legjobb zenekarát, a Londoni Szimfonikusokat napjaink egyik legjelentősebb karmestere, Sir Antonio Pappano, a Nemzeti Filharmonikusokkal tér vissza a kürtösből karmesterré váló Sebastian Weigle, a több mint száz éve alapított Rotterdami Filharmonikusok kíséretében érkezik a moldovai–osztrák–svájci hegedűművész, Patricia Kopatchinskaja, az idén 125 éves Bécsi Szimfonikusok és a virtuóz zongorista, Anna Vinnitskaya koncertjének műsora pedig az osztrák főváros hangulatát idézi meg. A 2025/26-os évad művészeként több alkalommal is lesz lehetőségünk majd élőben hallani a friss Grammy-díjas Víkingur Ólafssont, az évad együttesének választott Söndörgő pedig igazi balkáni bulival, legismertebb dalaikkal, régi és új zenészbarátokkal készülnek megünnepelni fennállásuk harmincadik évfordulóját.

A 2025/26-os évad művésze, Víkingur Ólaffson © Ari Magg / Deustche Grammophon

Itt lesz a millennium popzenei vonulatának svéd csillaga, az érzékien lágy dallamairól ismert José González és a blues görög verziója, a rembetiko legnépszerűbb előadója, George Dalaras is. A Müpa orgonájára cseréli a Royal Albert Hall hangszerét a közösségi médiában is népszerű brit Anna Lapwood, saját fejlesztésű elektroakusztikus hárfájával készül transzba ejteni a hallgatóságot a Grammy-díjas svájci Andreas Vollenweider, a kétezres évek legnépszerűbb hazai melankolikus dalszerzőpárosa, Jamie Winchester és Hrutka Róbert pedig vonósnégyessel nosztalgiázik.

2025 második felében Ázsia legjelentősebb művészei és formációi is Budapestre látogatnak. Először hallhatja a Müpa közönsége a több mint százéves múltra visszatekintő Tokiói Filharmonikus Zenekart, mégpedig a koreai Myung-whun Chung vezényletével, az Oscar-díjas Élősködők és a Squid Game zeneszerzője, a dél-koreai Jung Jae-il pedig a Dohnányi Zenekar és tradicionális dél-koreai zenészek kíséretében mutatkozik be. Saját zenekara élén és spirituális oldalát kidomborító új albumának dalaival érkezik a stílusokkal bátran kísérletező japán trombitafenomén, Takuya Kuroda, de nagy hangsúlyt kap a spiritualitás az amerikai születésű, ám Dél-Indiában nevelkedett ganavya zenéjében is, míg Saya Noé Malajziában töltött gyerekkorát idézi meg egy igazi összművészeti előadáson.

Diana Krall

Az Atlanti-óceán túloldaláról érkező Diana Krall nem szorul különösebb bemutatásra, ezúttal This Dream of You című albumának dalaival, valamint kedvenc jazz- és popslágereivel tér vissza, az elbűvölő Cécile McLorin Salvant kvartettje kíséretében csillogtatja meg virtuozitását több nyelven is, a három Tróger – Czutor Zoli, Ganxsta Zoli és Papp Szabi – pedig az amerikai swinglegenda, Frank Sinatra dalaira húz vagány köntöst. Dél-Amerika randevúzik Olaszországgal Jonathan Tetelman és Carolina López Moreno áriaestjén, hiszen az aranyszínű hanggal megáldott chilei származású tenor és a bolíviai–albán szoprán Puccini és Verdi legszebb operáiból válogatott, de kihagyhatatlan élménynek ígérkezik a latin jazz élő legendája, a közel kilencvenéves brazil Hermeto Pascoal első budapesti koncertje is. Nyugat-Afrika tradicionális történetmesélői, a griotok világát hozza el a Maliban született Djely Tapa, aki elektronikus alapokra helyezve ad új lüktetést az otthonról hozott dallamoknak, míg az egyik legnagyobb korás családból származó Ablaye Cissoko és zenészpartnere, a harmonikás Cyrille Brotto a két hangszer konszonanciájával ringatja békés révületbe a hallgatóságot.

Mindenszentek ünnepén nemzetközi előadógárda énekli Michael Haydn és Antonio Salieri Requiemjét, a világ leghallgatottabb klasszikus énekegyüttese, a VOCES8 pedig a karácsony hangulatát idézi meg. Az adventi időszakot a trombita hangja teszi még vidámabbá: a karácsonyi orgonakoncerten Tabajdi Ádámhoz Pálfalvi Tamás csatlakozik, a Gabetta Consort olasz barokk concertókkal teli hangversenyén pedig nem egy, de rögtön két trombita emeli majd a hangulatot, akik pedig megszólaltatják: Boldóczki Gábor és Szergej Nakarjakov.

A JazzTime vendége lesz Ms Lisa Fischer © Alex Logaiski

A jól megszokott programsorozatok új szereplőkkel térnek vissza. A nyárbúcsúztató JazzTime-on Ms Lisa Fischer kilép Mick Jagger és Sting mögül, a Dizzy Gillespie Band megidézi névadóját, a minden műfajban otthonosan mozgó Morgan James pedig a Budapest Jazz Orchestrával készül felejthetetlen kooperációra. A Rising Stars ifjú csillagai közt a Müpa és a Konzerthaus Wien közös jelöltjét, a cimbalmos Horváth Áront is megismerheti a közönség, a Jazzműhelyben Balázs Elemér és Harcsa Veronika vendégeskedik, a Literárium előadásain mások mellett a Dés és a Závada család is különleges előadásra készül, de Jókai Mórról és Juhász Ferencről is megemlékezünk. A Vers-esteken Szőcs Géza költészete kerül reflektorfénybe, a Müpa Filmklub a zenés filmek világába invitálja a mozirajongókat, az Európa ízei matinékoncert-sorozat pedig angol és német zenei ínyencségekből ad kóstolót a gyerekeknek. A Szegedi Kortárs Balett Mozart szerelmes műveit, a Pécsi Balett a világ legismertebb szerelmi tragédiáját táncolja el, a Bartók Tavaszon bemutatott Mezőség–Mikrokozmosz Erdély tájaira kalauzol, a FrenÁk Társulat „madarai” pedig a lélek útvesztőjéből keresik a kiutat.

A 2025/26-os évad első felének koncertjeiről bővebben itt olvashat, jegyek április 14-től elérhetőek a Müpa honlapján és jegypénztárában.

SAJTÓKÖZLEMÉNY LETÖLTÉSE FOTÓK LETÖLTÉSE

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok