„1953. április 10-én születtem Sümeg városában. Hároméves koromtól kezdve nagyon vonzódom a zenéhez, ezt akkoriban egy Orion típusú rádió és egy lemezjátszó segítette. Négyéves voltam, amikor apám elvitt egy vak kántorhoz Sümegen, ott kezdtem ismerkedni a zongorázás alapjaival.
A hetvenes évektől kezdve a vendéglátóiparban dolgoztam, jobb-rosszabb körülmények között. 1984 szeptemberében a Budapest Ragtime Band meghívott tagjai sorába, tulajdonképpen akkor indult el valódi zenészkarrierem. ...Beutaztuk a fél világot, de 1986-ban ki kellett válnom az együttesből. Ezt követően sokat jártam külföldre dolgozni, egyedül, egészen 1992-ig. Azóta itthon próbálkozom.
Az utóbbi tíz évben sokat tanultam a digitális hangtechnikát, ebben nagy inspirációt adott az 1996-ban megjelent Ray Charles-lemez, amelyen írva vagyon, hogy a keverési munkákat maga Ray Charles végezte.
Tízéves korom óta vak vagyok. Nem zavar. A harmonikám édes-bús hangja minden gondot elfeledtet. Ez az első önálló lemezem. Ez a koncert a meglepetések estéje lesz: Strausstól Ray Charlesig BÁRmi előfordulhat.
„Játszom Neked bluest, és bossanovát,
hadd legyen a Tiéd ez az éjszaka,
Ismered Ray Charlest? Én nagyon szeretem,
vidd magaddal, ha elindulsz haza.”
Weszely Ernő
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.