12598_BTFMataHari_140401_01-61.jpg
világzene, jazz, könnyűzene
Várkonyi Mátyás–Béres Attila: Mata Hari – ősbemutató
Musical két részben
2014. április 1. kedd
19:00 - 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Látványtervező Szendrényi Éva
Jelmeztervező Horváth Kata
Koreográfus Kispál Anita
Dramaturg Béres Attila
Angol feliratfordítás Elizabeth Szász
A koreográfus asszisztense Imely Xénia
A rendező munkatársa Bárczi Ágnes, Kalmár Lalita
Vezényel Bíró Péter
Rendező Várkonyi Mátyás
Korrepetítor Kertes Anna

Várkonyi Mátyás–Béres Attila

Mata Hari

Mata Hari nevét mindenki ismeri. Talán azt is tudja még, hogy táncosnő volt és kém. Azt azonban, hogy a történelem első 'celebjét' miért végezték ki 1917-ben, mindössze 41 évesen és a per iratait miért titkosították 100 évre, ma még a történészek sem tudhatják pontosan. Világszenzáció lesz bizonyára, amikor mindez három év múlva, 2017-ben kiderül.
Az első alkalommal a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében színpadra kerülő musical zeneszerzője és rendezője, az egykori Generál együttes és a Rockszínház alapítója, Várkonyi Mátyás, valamint a szövegíró Béres Attila éveken át próbálták megfejteni Mata Hari rejtélyét. Tanulmányozták a férje elől, Jáváról Párizsba menekült, rejtélyes asszony életét és az első világháború szövevényes kémtörténeteit. Arra a következtetésre jutottak, hogy a misztikus táncaival a párizsi elit számos férfitagját az ujjai köré csavaró Mata Hari valójában saját naivitásának áldozata lett: a körülmények szerencsétlen összjátéka vezetett oda, hogy végül rásüthették a kémkedés bélyegét. Kalandos életének utolsó tíz évét, tündöklését és bukását, végzetes szerelmét meséli el a darab a musical nyelvén: látványos táncbetétekkel, sztárénekesek és -zenészek közreműködésével.
Kihagyhatatlan kuriózum a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán a szórakoztató műfajok kedvelőinek.

Magyar nyelvű előadás angol szövegvetítéssel.

Rendező: Művészetek Palotája

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok