Hazánk legjelesebb tárogatóművészei arra vállalkoznak, hogy megmutassák, mi fán termett és hol tart ma a tárogatózás. Kiderül továbbá, hogy az elmúlt százhúsz évben mely műfajokban talált helyére ez a magyar - és a millennium óta reformtárogatóként ismert - fúvós hangszer, meg persze az is, hogy miként festett az őse. A koncert ötlet- és házigazdája a Barvich Iván vezette Trió Tárogató kamaraegyüttes, amelynek koncepciója és mottója: „a gregoriántól a Szózatig”. Így természetesen ennek a k...ilencszáz évnek az alkotásai képezik programját is: az úgynevezett „zenei régészettől” a modern hangvételű darabokig terjedően, egyéni feldolgozásokkal, a régi zene, a népzene, a klasszikus és az egyházi zene határterületén mozogva.
Vendégeik előadásában ugyanez a gazdagság, évszázadok, kulturális korszakok és zenei műfajok sokasága jelenik meg. Nagy Csaba a barokk világát idézi meg, Kiss Gy. László a kortárs tárogatózenébe avatja be hallgatóit, a Matocsáv Együttes és Agócs Gergellyel az élén a Fonó Együttes pedig népzenét játszik. A teljes „ünnepi” műsor még nem alakult ki, ám azt máris bátran megígérhetjük, hogy a „könnyedebb” műfajok rajongói sem távozhatnak tárogatószó nélkül, s a koncert végén a Trió Tárogató és vendégei bizonyára közösen is muzsikálnak majd.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.