A hatvan éve, 1947. február 4-én született és 37 évesen elhunyt Máté Péter finom invenciójú zeneszerző, kiváló hangszerelő, s kiugróan tehetséges énekes és zongorista volt. Nevét a hatvanas évek második felében ismerhette meg az ország. Első hangfelvétele 1967-ben készült a Magyar Rádióban, 1972-ben a Hull az elsárgult levél című dala óriási sikert aratott, 1984-ben született, Elmegyek című szerzeménye pedig világsláger lett. Nevéhez mintegy másfél száz népszerű dal fűződik, közülük sok mi...ndmáig mit sem vesztett népszerűségéből.
Az emlékkoncerten, amelynek házigazdája Miller Zoltán lesz, mások mellett fellép Malek Andrea, Gallusz Niki, Gáspár László, a Bolyki Brothers, valamint a Back II Black zenekar. Díszvendégek: Máté Edit, a művész özvegye és S. Nagy István, Máté Péter szerzőtársa. A koncertről hangfelvétel készül.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.