Szőke Nikoletta énekhangja a magyar jazz olyan kincsei közé tartozik, amelynek jelentőségét világszerte méltán felismerték és keresik. Kvartettjének immár sokadik lemezét egy híres japán kiadó gondozza, ami önmagában jelentős sikernek számít, s egyben hozzásegíti a kartettet, hogy a világ kiemelt jazzpódiumain szólaltassa meg zenéjét. Fontos állomás pályájukon a 2010-es japán koncertsorozat, amelynek egyik legfontosabb epizódjára a tokiói Cotton Clubban került sor.
Szőke Nikoletta z...enei tanulmányokat csak az érettségi vizsgát követően kezdett el folytatni az elismert magyar jazzénekes, Winand Gábor növendékeként. Alig fél évvel ezután már a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában koncertezett, melyet élőben közvetítettek országszerte. 2005 júliusában megnyerte a mezőny legfiatalabbjaként a híres Montreux Jazz Festival által meghirdetett, többfordulós Shure Montreux Jazz Voice Competition első díját és egyben a közönségdíjat is. Ennek a győzelemnek köszönhetően 2006 januárjában első magyar énekesként meghívást kapott New Yorkba, ahol két sikeres koncertet adott a Hilton New York, valamint a Lincoln Center Wynton Marsalis művészeti vezetésével működő jazzklubjában, a Dizzy's-ben. 2009 januárjától pedig már a japán kiadó művésze, itt látott napvilágot tavaly januárban második lemeze A Song For You címmel. Niki akkora sikert aratott a szigetországban, hogy mindkét felvétele megjelent 2009 májusában az Egyesült Államokban is, illetve kiadója öt lemezre szóló szerződést kötött vele.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.