Peru muzsikája nem korlátozódik a poncsóba bújt indián zenészek pánsípokkal, furulyákkal, dobokkal, gitárokkal és charangókkal megszólaltatott zenei hagyományára. Létezik egy másik, afrikai gyökerű tradíció is, és ez azokból az időkből ered, amelyekben a spanyolok és a portugálok rabszolgákkal népesítették be a perui ültetvényeket.
Ennek, az 1990-es évekig a világon szinte ismeretlen afroperui irányzatnak a legismertebb képviselője Susana Baca. Családjában természetes volt, hogy a vasárnap...i ebéd után „előkerültek” a régi, fekete dalok, így aztán nem értette, miért tanulhatott az iskolában csak a spanyol és az inka kultúráról. Férjével később ezért is hozott létre az afroperui hagyomány kutatására szolgáló intézetet. És hát mert ő maga is gyönyörűen énekelt, belekerült a latin-amerikai csillagokra vadászó David Byrne látókörébe. Őt pedig úgy elvarázsolta, hogy 1997-ben megjelentette Susana első szólólemezét (Susana Baca), és innentől már nem volt megállás. A 2000-es Eco de Sombras albumot két év múlva az Espíritu Vivo követte, azt pedig a Travesías 2006-ban.
Baca kortárs afroperui muzsikája nem áll távol a fadótól vagy a mornától: afféle füstös-lázas bárzene, arra hivatott, hogy megszakadjon tőle a szív. Nem kell hozzá több, mint egy-két gitár meg az a bizonyos „cajón” nevű fadoboz, amely főleg a flamencóból ismert, s máris azt érzi a hallgató, hogy elszorul a torok, elakad a szó, borsódzik a hát…
Bizony, jól érzi! Susana Baca felkavaró élmény.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.