Az immár negyedik „Hangfoglalás” RegiON live klubkoncert-fesztivál eseményei 2009. október 2-4. között Budapesten és négy másik nagyvárosban lesznek láthatóak és hallhatóak. A hazai telekommunikációs szektor kiemelkedő szereplőjeként a Vodafone Magyarország Zrt. 2008 óta a rendezvény partnere, s a Művészetetek Palotája idén először adja kiemelt szakmai partnerként a nyitó gálaest helyszínét.
Idén Izland a díszvendég. A szervezők két olyan izlandi fellépőt hívtak meg, akik sosem jártak még ...hazánkban, de zenéjük már az egész világot meghódította. A Guardian szerint a Hjaltalín a következő Sígur Ros, s ennek az állításnak a valóságtartalmáról ezúttal magunk is meggyőződhetünk.
A Kylie Minogue Slow című daláért Grammy-díjra felterjesztett énekesnő, Emilia Torrini zenekarával már olyan európai fesztiválokon és koncerttermekben lépett fel, mint a Glastonbury Fesztivál, a londoni Royal Festival Hall és a Stockholmi Dzsesszfesztivál. Titokzatos hangját ismerhetjük A Gyűrűk Ura második részének végén elhangzó Gollum's Song című betétdalból, s utolsó lemeze, a Me and Armini sikerét már Magyarországon is érzékelhetjük: MySpace-oldalát eddig több mint másfél millióan látogatták meg.
(További információ: www.hangfoglalas.hu, www.regionlive.eu)
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.