Oláh Tzumo Árpádról mint fiatal reménységről beszélni már jó ideje nem elegendő. A huszonhét éves zongorista, zeneszerző oly sokféle, a legmagasabb fokú mesterségbeli tudásról tanúskodó, művészileg kiforrott, stílusában előremutató produkcióval jelentkezett, hogy őt mindenképpen az élvonalhoz kell sorolni - és nem csak itthon. A hétéves kora óta muzsikáló Tzumo a Weiner Leó Konzervatóriumban, majd az Erkel Ferenc Zeneiskolában folytatott zongoratanulmányokat. 2001 fordulópontot jelentett s...zámára, hiszen győzött a Magyar Rádió Füsti Balogh Gábor Jazz-zongora Tehetségkutató Versenyén, a „Jazz an der Donau” versenyen, s később a Jazz Hoeilaart Intern'l Contesten is több kategóriában. Ugyanabban az évben My Time címmel elkészítette első lemezét, majd a bostoni Berklee College of Music ösztöndíjasaként képezte tovább magát.
2002-ben már a hírneves Los Angeles-i Thelonious Monk Institute-ba is felvették, ahol nem kisebb nevek csiszolták játékát és zeneszerzői stílusát, mint Herbie Hancock, Wayne Shorter, Terence Blanchard és Kenny Garrett. Közben idehaza eMeRTon-díjat kapott, és 2003-ban bekerült az ötven legsikeresebb magyar fiatal közé. 2006-ban Felly K számára írt albumot, és nemrég megjelent szóló-improvizációkat tartalmazó lemeze.
A Fesztivál Színházban ez utóbbi arcát is megmutatja, majd a koncertzongora mögül átül a szintetizátorhoz, hogy Electronic Dreams formációjával a jazz, a rock, a világzene és a legfrissebb elektronikus irányzatok izgalmas szintézisét mutassa be.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.