Kevés olyan magyar jazz-zenészt találunk, aki hosszú évek óta kollégájának tekinthet több világhírű muzsikust úgy, hogy hazáját nem hagyta el. Vasvári Pál, az In Line zenekar egyik alapító tagja ilyen előadó: Csepregi Gyulával közös Twin Lines Projectjében már 1999-ben Russell Ferrante (a Yellowjackets együttes egyik pillére), Alex Acuña (a Weather Report egykori dobosa), valamint Mike Stern és Dave Samuels voltak partnerei. 'All-star' formációjának nevét - Ferrante javaslatára - V...asvári 2004-es szólóalbumának címétől kölcsönözte. A többi közreműködővel, így a szintén Yellowjackets-tag Bob Mintzerrel, aki ma a világ egyik vezető szaxofonosa, az újkori Brecker Brothersben hírnevet szerzett Dean Brownnal és a Joe Zawinul Syndicate-ben mindenkit lenyűgöző Paco Seryvel is több turnén vett már részt a basszusgitáros.
Az idén 50. születésnapját ünneplő Vasvári pályakezdő muzsikusként tagja volt a Rákfogónak (többek közt Füsti Balogh Gáborral és Tony Lakatossal), a Bacillus együttesnek (ahol Gárdonyi László és szintén Tony Lakatos voltak partnerei), majd 1986-tól a Magyar Jazz Quartetnek. 1989-től az In Line együttessel járta be Magyarországot és Európát, és lemezfelvételeket készített. Akusztikus formációját, a Vasvári String Triót 2001-ben hozta létre Birta Miklós gitárossal és Frankie Látó hegedűssel. A Night Runner Band vérbeli fusion jazzt játszik, produkciójuk mesteri hangszerszólókkal, izgalmas kompozíciókkal, modern hangzással kecsegtet.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.