Emilio 13 éves volt, amikor szülei meglepték egy dobfelszereléssel. 16 évesen már olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Szakcsi Lakatos Béla vagy Babos Gyula. A bécsi Hotel Marriottban egyik alkalommal a jazzóriás, Chick Coreát olyannyira lenyűgözte Emilio énekhangja, hogy néhány dal erejéig beült mögé zongorázni. 2001 szeptemberében Emilio és zenésztársa, Oláh „Tzumo" Árpád bandája elnyerte Brüsszelben az év legjobb európai jazz zenekara, Emilio pedig az év legjobb európai jazzdobosa ...címet. Amellett, hogy kiváló énekes és dobos is egy személyben, beat-box (szájdobolás) technikája nemzetközi szinten is egyedülálló. Jelenleg negyedik albumán dolgozik.
Emilio eddigi zenei pályafutásának legnagyobb koncertjére készül a Müpában, ahol legnagyobb slágerei mellett jazzes tehetségét is megvillantja majd. A fiatal zenész vendégeként többek között fellép Roy&Ádám is.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.