A kétrészes koncert a hazai popzene meghatározó egyéniségének, az öt éve elhunyt Cserháti Zsuzsának állít emléket. Nem túlzás, hogy az 1972-es táncdalfesztiválon feltűnt énekesnő néhány nap alatt lett az ország kedvence, azaz „sztár” lett. Művészi pályájának két nagy korszaka volt: az első a nyolcvanas évek végéig tartott, majd a mellőzés évei után 1996-ban üstökösként tért vissza a könnyűzenei életbe.
A műsor az ő dalaiból, illetve az általa énekelt világslágerekből ad tematikus, korszako...nként szerkesztett válogatást neves magyar művészek tolmácsolásában, úgy mint Auth Csilla, Keresztes Ildikó, Szulák Andrea, Papadimitriu Athina, St. Martin, Majsai Gábor, Varga Feri és Balássy Betty. Felcsendülnek Cserháti Zsuzsa örökzöldjei - Édes kisfiam; Kicsi, gyere velem rózsát szedni; Boldogság, gyere haza -, világslágerek, köztük a New York, New York, valamint a visszatérés meghatározó dalai, így például a Hamu és gyémánt és az Akad, amit nem gyógyít meg az idő sem.
Az énekeseket hétfős zenekar kíséri. Műsorvezető: Kautzky Armand, közreműködnek a LORIGO TSE táncosai.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.