Lukács Miklós harmincöt éves korára már kivételesen gazdag pályát mondhat magáénak. Cimbalmosként - mely hangszeren cigányzenész édesapja is játszik - a klasszikus és a kortárs zene mellett a jazzben és a népzenében is egyaránt lenyűgöző autentikussággal szólal meg. Dolgozott a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Concertante di Chicago kamarazenekarral, avatott megszólaltatója Kurtág György és Eötvös Péter műveinek, állandó tagja a Dresch Quartetnek és saját kvintettjét is vezeti. 2005-ben Ch...eck It Out, Igor címmel rögzített lemezt Szakcsi Lakatos Bélával, amely az improvizáció mesterműve.
Most, február 18-án is fontos szerep jut Szakcsinak, hiszen kifejezetten erre az alkalomra - és a koncerttel egy időben megjelenő CD-re - készít új versenyművet Lukács és az Eclecitc Strings kamarazenekar számára. A másik komponista a már monogramjáról is felismerhető trombitás, szárnykürtös, a Modern Art Orchestra vezetője, FKK, azaz a Liszt-díjas Fekete-Kovács Kornél. Nem minden előzmény nélküli ez a vállalkozás, 2010-ben nagy sikerrel mutatta be Lukács és az Eclectic Strings szintén a Fesztivál Színházban Vukán György és Oláh Kálmán egy-egy darabját, melyek kiváló lehetőséget adtak rá, hogy Lukács virtuóz cimbalomjátéka szólószerepben teljesedjen ki. A koncert második részében a 2006-ban alakult, rendhagyó hangszer-összeállítású Lukács Miklós Quintet játszik. Benne a dob hiánya és az ütőhangszer megkettőzése eredményez izgalmas hangszöveteket.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.