A Blood, Sweat & Tears több mint klasszikus: a rocktörténet egyik megkerülhetetlen legendája. Eközben az alapító billentyűs, Al Kooper csupán „ugródeszkának” szánta a zenekart. Úgy gondolta, összehoz néhány dzsessz- és rockzenészt, akikkel pár koncert alatt összeszedhet annyit, hogy New Yorkból továbbállhasson Londonba. Ő az első album megjelenése után el is hagyta a Blood, Sweat & Tearst, társainak zöme azonban együtt maradt és az énekes David Clayton-Thomasszal, illetve a fúvósok élére á...lló Lew Soloff trombitással kiegészülve új lemezt készített. Ez az egyszerűen csak Blood, Sweat & Tearsnek nevezett korong hét hétig vezette az amerikai sikerlistát; olyan örökzöldeket tartalmazott, mint a Spinning Wheel, a You've Made Me So Very Happy és a When I Die; egy év alatt kétmillió példányban kelt el, és az év lemezeként Grammy-díjat kapott.
A rhythm & blues, a soul, a dzsessz és a pszichedélikus rock addig ismeretlen elegyét képező hangvétel az 1970-es Blood, Sweat & Tears 3 albumra is jellemző volt, s egy újabb halhatatlan slágerrel (Hi-De-Ho) is gazdagította az együttes örökzöldjeinek tárát. A kirívó siker ellenére azonban a felállásban folytonos mozgás volt, és egy időre Clayton-Thomas is kiszállt, hogy szólópályán is megméresse magát.
A hetvenes évek óta eltelt időről pedig nem több és nem kevesebb mondható el, mint az, hogy a zenekar 2008-ra töretlen ranggal érte meg fennállásának negyvenedik évfordulóját. Tagjai ugyan gyakran cserélődtek, koncertjeiket azonban továbbra is az első három Blood, Sweat & Tears-album slágereire építették, felfrissítve és új köntösbe bújtatva azokat, s így elkerülve a szimpla nosztalgiázás csapdáját.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.