Balogh Kálmán tizenöt éve működő cimbalomzenekarának sajátos és különleges világa van. Ebbe a világba belefér számos európai ország, amelyben cigányok játszanak népzenét, dzsesszt, vagy bármiféle szórakoztató zenét; belefér az instrumentális és a vokális muzsika, s bár a hangszerelés Balogh Kálmán cimbalma köré rendeződik, a bőgőre, hegedűre, gitárra vagy trombitára sem kevesebb fény vetül. Sőt, ennek a cimbalomzenekarnak még arra is gondja van, hogy ne nagyon ismételje magát. Míg a Roma v...ándor és az Aroma című albuma azzal tűnt ki, ahogyan felülemelkedett a földrajzi és a műfaji „kötöttségeken”, a Gipsy Colours a hangszeres és a vokális cigány zenét kovácsolta egybe, a David Murrayvel közös David Murray és Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band featuring Kovács Ferenc című album a free jazz és a kelet-európai cigány zene közé vert hidat, a tavalyi Aven Shavale korongon pedig az észak-romániai és balkáni rezes befolyás erősödött.
Ami ezekben a lemezekben és Balogh Kálmán zenekarának a koncertjeiben közös, az a virtuozitás, a könnyedség és az öröm. „Örömzene” - summázható egy szóval. S lévén ehhez az örömhöz 2005-ben - a Karácsonyi örömzene című, magyar és cigány karácsonyi dalokat tartalmazó Balogh Kálmán-albumon - jó adag meghittség is társult, alighanem pontosan sejthető, mire számíthatunk a Karácsonyi örömzene és az Aven Shavale felvételeiből összeálló koncerten.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.